HEOL

Az operettektől megszoktuk, hogy elandalítanak, megnevettetnek, megmelengetik a szívünket, s végül mindenki megtalálja a párját.
Zsótér Sándornál azonban egészen másról szól Egerben, a Gárdonyi Géza Színházban. A rendező igyekszik felfedezni olyan vonulatokat a Harmath Imre-szövegben, amelyek igazán izgalmasak lehetnek.

A helyszínt, ahol a főhős Charlie – Schruff Milán – megismerkedik a táncosnővel, Mayával – Járó Zsuzsa –, egy tangeri meleg bárba helyezi, ahol a légionárius-őrmester – Venczel Valentin – igen jól megtalálja helyét szegecses bőrdzsekijében, bőr tányérsapkájában. Barbarát, a bártulajdonos nőt pedig vörös csillámos ruhában, ugyanilyenre festett szájjal és körmökkel, tupírozott szőke hajkoronával, ezüst, magas sarkú cipőben, nejlonharisnyában, virtigli transzvesztitaként hozza Mészáros Máté. Itt eldől valami. Érződik, ahogy örvénybe kerül a néző, de hogy ez a sodor merre tart és hová ragad, egyáltalán nem látható. Szinte a bőrünkön érezzük azonban mindazokat a tüskéket, melyeket Zsótér elhelyez az előadásban. Időről időre fölszisszenünk, amint találva érezzük magunkat. A rendező ugyanis  igen jól ismeri a többségi társadalom tagjainak hibáit, bűneit, aljasságait és esendőségét is. Felülről és kívülről képes ránézni környezetére, s biztos kézzel szúr oda, ahol a legjobban fáj.

  Itt a lux, itt a lux itt a luxusvonat. Ötvös András és Mészáros Máté kéz a kézben. Fotó: Gál Gábor

Az első felvonás java részt ugyan még arról szól, hogy ezt az idegen világot legyömöszölje a nézők torkán, aztán a második felvonásban már úgy játszik a darab figuráival, szereplőivel és persze a közönséggel is, mint bábos a figuráival. Szinte jelképes az a remek jelenet, melyben a címszereplő, Maya és triója Mészáros „Barbara” Mátéval és Ötvös „Rudi” Andrással immár Párizsban lép föl, s bábokként mozognak, remekül váltva a szerepeket színészek és táncosok. Itt Zsótér mintegy bevallja, mit is tesz. Játszik színészeivel, játszik a közönséggel és játszik az érzelmekkel. Kegyetlen, és egyáltalán nem tréfás, sokkal inkább elrettentő, mennyire képes kezében tartani a lelkeket, a szellemet mozgató fonalakat.

A Mészáros Sára–Vajda Milán páros jelenetei például mindenkit el kell, hogy gondolkodtassanak, aki házastársi vagy bármilyen más társas kapcsolatban él. Valóban ilyenek lennének a nők, s valóban ilyenek vagyunk mi, férfiak? Zsótér megfogalmazásában mindenképpen. Erre a felismerésre pedig nem is a szavak, de a gesztusok, mozdulatok eszközeivel vezet rá a rendező és vele együtt a koreográfus, Ladányi Andrea, aki stílusos táncokat, az előadással szervesülő mozdulatsorokat álmodott színpadra.
A jó sztori, a kiváló szereposztás mellett kiváló a zenekar, ami egy operettnél nem elhanyagolható. Köszönhető ez Kákonyi Árpád zenei vezetőnek, aki ritkán hallható kiváló, meglepetéseket tartogató hangszereléssel örvendezteti meg a nagyérdeműt.