Pihenőkártya parkolópályán
Mik ezek?
XÜdülni jó! Aki megteheti, repülővel utazik a tengerpartra. A kisebb pénzűek a Balatonhoz kocsikáznak, a megyénkbeli családok közül sokan csak a Tisza-tóig jutnak, ott is akad látnivaló. Főleg, amióta megnyílt a Tisza-tavi Ökocentrum. Mi is úgy döntöttünk, felfedezzük gyerekeinkkel a hatalmas édesvízi akváriumot, és megcsodáljuk a tó páratlan vízimadarainak fészkeit.
Zsebemben a SZÉP-kártyával útnak is indultunk a turistacsalogató központba. A pénztárnál azonban a plasztiklapra csak egy pillantást vetett az ott dolgozó, majd elutasítóan ingatta fejét, ők nem csatlakoztak a rendszerhez. Csalódottan és egyben értetlenül álltam a centrumban, ahová turisták százai látogatnak el naponta, fellendítve a környékbeli kistelepülések vendégforgalmát is. A tó melletti falvakban szobát kiadó házigazdák jóval korábban felismerték: a magyar családok jelentős része csak SZÉP-kártyával tud nyaralni, így már a szezon indulása előtt regisztrálták magukat elfogadóhelyként. Ma, amikor a vendégekért ádáz harc folyik, nagy luxus az Európa egyik legszínvonalasabb látványosságaként aposztrofált centrumnak egy elutasító kézlegyintéssel elintézni az alkalmazottak fizetőeszközét. Mert, ha itt a jövőben sem lesz használható a kártya, jó néhányan más úti célt választanak. Ez pedig kihatással lesz a környékbeli vendéglátóhelyekre és a szállásokra is.
Pedig olyan jól indult minden: adott egy színvonalas látványosság, jól induló szezon, egyre több turistával. Csak hát ez a kártyaelfogadás, ez nagyon hiányzik. Pedig üdülni olyan jó! Lenne... a Tisza-tó mellett is, pihenőkártyával.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. naiv lélek 2012. július 10. 23:42
Kedves Szerző!
Joó lenne, ha mielőtt nagy nyilvánosság előtt leírja véleményét utánajárna a témának amiről véleményt alkot! Megkérdezett valakit arról, hogy miért nem fogad el SZÉP kártyát az Ökocentrum? Arról, hogy ha szeretné elfogadni, akkor miért nem teheti? Esetleg arról, hogy miért nem áll szóba a bank egy ilyen "jelentéktelen", még csak pár hónapja létező, ezért "megbízhatatlan" céggel? Ha nem tette, akkor máskor tegye meg!
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A mássággal az a legnagyobb probléma, hogy körülötted mindenki normális. Maggie Stiefvater-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!





