Újra Nyitott Pincék
Mik ezek?
XA Nyitott Pince Napok célja a pincelátogatás népszerűsítése és a hazai borturizmus élénkítése. A szervezők 2010-ben – a korábbi évek gyakorlatával ellentétben – nem az egyébként is nagy belföldi vendégforgalommal jellemezhető Pünkösd hétvégre, hanem három héttel korábbi időpontra hirdetik meg az akciót, bízva abban, hogy a pincészetek ismertsége és forgalma tovább növekszik az újabb teltházas hétvége segítségével. Az immár hagyománnyá vált nagysikerű Nyitott Pince Napok keretében tavaly több mint 150 csatlakozott pincészet várta a borkedvelőket, kedvezményes, illetve ingyenes borkóstolóval. A visszajelzések alapján az akció hozzájárul ahhoz, hogy mind többen ismerjék meg Magyarország gyönyörű borvidékeit, változatos borkínálatát, és egyre nagyobb borkedvelői kör alakuljon ki.
Az elmúlt évi rendezvény során országszerte már mintegy 23 ezer ember élvezhette a borászatok és a pincészetek vendégszeretetét. A Nyitott Pince Napokon a vendégfogadó pincészetek arra vállalkoztak, hogy két napon keresztül 9 és 19 óra között nyitva tartanak és fogadják az érdeklődőket. A helyszínen a gazda vagy a borhoz értő személyzet fogadja a betérő vendégeket, megtekinthetik a pincészetet, kedvezményes áron kóstolhatják meg a pince borait, s a vásárolt borok árából is engedményt kapnak. A rendezvényről további bővebb információ és tájékoztató a www.nyitottpince.hu és a www.itthon.hu honlapon olvasható, illetve a +36 1 488 7093-as telefonszámon, vagy a nyitottpince@gmail.com és a bacchus.studio@gmail.com e-mail címeken kérhető.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









