A Dabas ellen kezd a GYKK
Mik ezek?
XA férfiaknál az élvonaltól búcsúzó Gyöngyösi KK az első fordulóban hazai pályán fogadja a Dabas KC csapatát, majd Kotormán Attiláék Nyíregyházára utaznak, míg a harmadik játéknapon a Debreceni KSE együttese érkezik hozzájuk. – Elégedettek vagyunk, hiszen a legnagyobb riválisokat – Békési FKC, Debreceni KSE, DKC-Miskolc – ősszel otthonunkban fogadhatjuk, ami esélyt kínál arra, hogy hazai győzelmekkel tavaszra lépéselőnybe kerüljünk – válaszolt érdeklődésünkre Kis Róbert, a gyöngyösi klub szakosztály-vezetője.
A gyöngyösi Kaplonyi Zoltánék (a labdával) első három meccsükből kettőt otthon játszanak. Fotó: Belkovics Krisztián.
A nőknél az első fordulóban a Gyöngyösi Főiskolai KK a Szeged-Dorozsma-Algyő KSE csapatát látja vendégül, az újonc Eszterházy KFSC-GMR-hez pedig az Inárcs-Örkény gárdája látogat. A nagy érdeklődéssel várt megyei rangadóra a nyolcadik fordulóban, várhatóan november 7-én kerül sor, amikor a mátraaljaiak az EKFSC vendégei lesznek.
A férfi NB I/B. Keleti-csoportjának 2010/2011-es mezőnye: Debreceni KSE, DKC-Miskolc, Dabas KC, Ceglédi KKSE, Törökszentmiklósi KE, Hajdúböszörményi KSE, Ózdi KC, Ferencvárosi TC II., Balassagyarmati KSE, Balmazújvárosi KK, Békési FKC, Nyíregyházi KSK, Csömör KSK, Gyöngyösi KK.
A női NB I/B. Keleti-csoportjának mezőnye: Tápiószele, Gyöngyösi Főiskola KK, Hajdúnánás Termál SC, Csömör KSK, Kecskemét, Eszterházy KFSC-GMR, Orosháza KSC, Főgáz-Gázművek MTE, Inárcs-Örkény, Kiskunhalas NKSE, Orosházi Stílus SzK, Bőcs KSC, Szeged-Dorozsma-Algyő KSE, Gyulai SE.
A sorsolás megtekinthető itt:
NBI/B. kelet férfi sorsolás
NBI/B. kelet női sorsolás
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









