A GYAK-nál megbecsülik az egy pontot is
Mik ezek?
XBár a veretlenségi sorozat nem szakadt meg, mégis inkább a csalódottság hangján beszéltek Felsőtárkányban a Gyöngyösi AK-Ytong elleni döntetlent (1–1) követően.
Az elmúlt hetek sikerei, a nehéz helyzetekből elért győzelmek után a csapat egyre nagyobb mentális erőre tett szert, ami ezúttal talán túlzott optimizmussal töltötte el Hajdu Zsoltékat. Az NB III. Mátra-csoportja 14. fordulójában hazai oldalon feltétlen győzelmet vártak a megyei rangadón, ám ezért mégis a felszállóágban lévő GYAK futballistái tettek többet.
– Emberelőnybe kerülve, a találkozó hajrájában akadt egy-két ígéretes helyzetünk, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy korábban Csóka Róbert elhibázott büntetője is könnyen eldönthette volna a pontok sorsát – fogalmazott a legutóbbi három meccsén hét pontot szerzett Gyöngyösi AK csapatkapitánya, Szilágyi Norbert. – Összeségében úgy gondolom, reális a döntetlen. Felsőtárkányból pontot vinni nem rossz teljesítmény, ám számunkra a győzelemnek lett volna igazi értéke. Hétvégén a hatvaniakat fogadjuk, amikor is nem csak a veretlenségünket akarjuk megőrizni a megyei csapatokkal szemben. Mindenképpen győzelmet várok az őszi szezonzárón.
Hompoth Balázs (kékben) megküzdöttek Nádudvari Alexékkal FOTÓ: LÉNÁRT MÁRTON
Az FC Hatvan és a Gyöngyöshalász továbbra sem képes megújulni. A halásziak a Rákosmente ellen sorozatban tizedik vereségüket könyvelték el (1–4). A hatvaniak a Tiszaújvárosnak hajtottak fejet, a borsodi gárda bő negyedóra alatt döntésre vitte a találkozót (0–2).
A megyei I. osztályban történt
A megyei I. osztályban a listavezető Hevesi LSC ezúttal szabadnapos volt, a második helyezett Nagyrédének így lehetősége nyílt a zárkózásra. A bélapátiak legyőzésével éltek is alkalommal Márkus Mátéék. A forduló leggólgazdagabb mérkőzését Pétervásárán játszották, ahol a vendég Tarnaméra ellen 8–1-re nyertek Pádár Béla edző tanítványai.
A megyei I. osztály 14. fordulójának válogatottja: Halmai F. (Maklár) – Dóczi I. (Novaj-Ostoros), Molnár K. (Besenyőtelek), Kovács Z. (Maklár), Forgács D. (Nagyréde), Kéki N. (Verpelét), Farkas M. (Detk), Bartuska J. (Pétervására), Csohány G. (Novaj-Ostoros), Ivony A. (Detk), Nagy Á. (Pétervására).
A 14. forduló számokban
Össznézőszám: 740 fő
Átlagban: 106 fő
Legtöbb néző: Pétervására – Tarnaméra (8–1)
Legkevesebb néző: Besenyőtelek – Andornaktálya (60 fő)
Gólok száma: 29
Átlagban: 4,1
Legtöbb gól: Pétervására – Tarnaméra (8–1)
Legkevesebb gól: Markaz – Novaj-Ostoros (0–1)
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









