A tiltás után jött a fordulat Gyöngyösön
Mik ezek?
X– A 12. helyezés nem túl szívderítő. Nagyon csalódottak az őszi eredmények miatt?
– Amikor Ács János kollégámmal a nyáron átvettük Nagy Gábor örökségét, bevallom, többre taksáltuk a gárdát – fejtette ki Benus Ferenc, a gyöngyösiek szakmai igazgatója. – A felkészülésünk azonban nem volt zavartalan. Az idény előtt több játékos is elkívánkozott a GYAK-tól. Sorsuk sokáig bizonytalan volt, emiatt nem is gyakoroltak a többiekkel. Ezért jó néhány, az ifjúsági csapatból felkerült labdarúgó is lehetőséget kapott. Az első néhány fordulóban ebből kifolyólag nem tudtuk azt a stabil csapatjátékot nyújtani, ami a sikerekhez szükséges.
– Olyannyira nem, hogy az első tíz mérkőzésen mindössze két győzelmet arattak.
– Viszont ezek között több olyan összecsapás is volt, amelyen egy gól döntött az ellenfél javára. Gyakorta előfordult, hogy mezőnyfölényben játszottunk, kapura is veszélyesebben támadtunk, de gól híján mégis alulmaradtunk. A Putnok elleni hazai mérkőzés (0–1) után határoztuk el, hogy radikális lépéseket teszünk, mert egyre nehezebb helyzetbe kerülünk. Akkor hat ponttal a 13. helyen álltunk, az előnyünk mindössze három pont volt a sereghajtó Gyöngyöshalász előtt.
– Mit kell radikális lépések alatt érteni?
– Az utolsó négy fordulóban sorsfordító mérkőzések vártak ránk, amelyeken feltétlenül pontokat kellett szereznünk, hogy elkerüljünk a veszélyes zónából. Akkor határoztunk úgy, hogy többeket választás elé állítunk: az NB II-es futsal csapatban vagy nálunk kívánnak szerepelni. Százszázalékos játékosokra volt szükség, akik a GYAK sikereit tekintik elsődlegesnek. A döntésünk jogossága aztán beigazolódott, mindenki átérezte a helyzet súlyosságát. Egységesek, motiváltak voltunk, ami az eredményekben is megmutatkozott. Az utolsó négy mérkőzésünkön tíz pontot gyűjtöttünk, ismét közelítve a középmezőnyhöz.
A szezon elején még bukdácsoltak Király Milánék (zöldben), de az utolsó négy meccs jól sikerült FOTÓ: LÉNÁRT MÁRTON
– Ha már itt tartunk, a házi gólkirály, Nádudvari Alex is egyike azon labdarúgóknak, akik a futsal csapatban is pályára léptek.
– Alex szerepeltetését is attól tettük függővé, hogy hajlandó-e nélkülözni a futsalt és csak a GYAK-ra összpontosítani. Előfordult, hogy a teremfoci miatt ő is a kispadra került. Egyébként egész ősszel vészes csatárgondokkal küszködtünk, Nádudvarin kívül nem volt igazán eredményes támadónk. Leginkább Király Milánban láttuk a lehetőséget, benne minden olyan tulajdonság megvan, ami egy vérbeli csatárnál szükséges. Remélem, hogy tavaszra méginkább magára talál, s gólokkal bizonyítja tehetségét.
– Terveznek személyi változtatásokat a télen?
– Örömteli, hogy a védelmünk stabilnak mondható, a hatodik legkevesebb gólt kaptuk a mezőnyben. Ellenben a középpályára és a támadósorba elkélne a minőségi javulás. Ha sikerül erősítenünk, a középmezőny elejére is odaérhetünk.
| Az őszi végeredmény | |||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. Putnok | 14 | 12 | 1 | 1 | 40–15 | 37 | |
| 2. Tura | 14 | 9 | 2 | 3 | 37–16 | 29 | |
| 3. DVTK II. | 14 | 8 | 1 | 5 | 24–17 | 25 | |
| 4. Rákosmente | 14 | 7 | 4 | 3 | 21–9 | 25 | |
| 5. Maglód | 14 | 7 | 2 | 5 | 29–22 | 23 | |
| 6. Dunakeszi | 14 | 7 | 2 | 5 | 29–24 | 23 | |
| 7. Ózd | 14 | 7 | 2 | 5 | 20–17 | 23 | |
| 8. Tiszaújváros | 14 | 7 | 1 | 6 | 27–21 | 22 | |
| 9. Salgótarján | 14 | 7 | – | 7 | 23–26 | 21 | |
| 10. Vasas | 14 | 7 | – | 7 | 18–21 | 21 | |
| 11. Felsőtárkány | 14 | 6 | 2 | 6 | 22–25 | 20 | |
| 12. Gyöngyösi AK | 14 | 5 | 1 | 8 | 13–19 | 16 | |
| 13. Balassagyarmat | 14 | 3 | 1 | 10 | 14–24 | 10 | |
| 14. FC Hatvan | 14 | 1 | 3 | 10 | 13–37 | 6 | |
| 15. Gyöngyöshalász | 14 | 1 | – | 13 | 18–55 | 3 |
| 12. Gyöngyösi AK-Ytong | ||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
| Otthon: | 7 | 4 | – | 3 | 9–8 | 12 |
| Idegenben: | 7 | 1 | 1 | 5 | 4–11 | 4 |
| Összesen: | 14 | 5 | 1 | 8 | 13–19 | 16 |
A házi góllövőlista
6 gólos: Nádudvari Alex
2 gólos: Barta Ákos
1 gólos: Vidra Róbert
Kovács Ádám
Király Milán
Oravecz Botond
Csoszánszki Dávid
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









