Az EKFSC a döntőben ragyogott
Mik ezek?
XA megyei szövetség rendezvényén a társházigazda Füzesabonyi SC hatodikként zárt. A szlovákiai Iuventa Michalovce csapatának szereplése révén nemzetközivé vált rendezvényen nyolc együttes lépett parkettre. Az első napi találkozóknak a füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskola adott otthont, majd másnap az egri Leányka úti Eszterházy-csarnokban zárultak a küzdelmek.
– Mérkőzésről-mérkőzésre javult a csapat teljesítménye – értékelt Hegedűs Tibor, a tornagyőztes egriek vezetőedzője. – A Füzesabony elleni nyitányon még döcögött a gépezet, a magabiztos győzelem ellenére nem tudtunk a kellő fordulatszámon kézilabdázni. Következett a Pénzügyőr, ahol már az első félidőben jelentős előnyre tettünk szert, a Hajdúnánás legyőzése alkalmával pedig azok is bizonyítottak, akik korábban kevesebb lehetőséghez jutottak. A tortán a habot a BSE ellen finálé jelentette. Ott nyílt sisakos küzdelemben kerekedtünk egyik legfőbb bajnoki riválisunk fölé. A sérült Forgács Judit korábbi kiválásával az egyik hármas védőnket is elveszítettük, a Pados Mónika, Bak Judit duó azonban jól helytállt középen. Fizikálisan jó állapotban vagyunk, az elkövetkezendő három hétben szeretnénk még inkább élesíteni a formát.
Az egriek valamennyi riválisukat megállították FOTÓ: LÉNÁRT MÁRTON
A mezőnyben egyedüli NB II-es csapatként szereplő Fenstherm-Füzesabonyi SC hatodikként fejezte be a megméretést. Erdélyi Annamáriáék négy összecsapásukból hármat elveszítettek, a Hajdúnánás azonban fennakadt a füzesabonyi falon.
– Nagyon örültünk, hogy részt vehettünk a tornán, mert alkalmunk nyílt magasabb osztályban szereplő csapatok ellen gyakorolni – összegzett Atkári Lajos, az FSC edzője. – Leginkább a védekezésen igyekeztünk javítani, az őszi bajnokik során ebben éreztem a legtöbb hiányosságot. Megtapasztalhattunk a másodosztály ritmusát, s úgy gondolom, a lányok felnőttek a feladathoz. A hatodik hely miatt egyáltalán nem vagyok csalódott, amit elterveztünk, sikerült megvalósítani.
Az egriek a győztesnek járó serlegen kívül egy különdíjat is haza vihettek. A torna legjobb kapusának ugyanis Fekete Dorinát (Eszterházy KFSC) választották, legjobb mezőnyjátékosként Sárdi Alexandra (Szent István Építők SE), gólkirályként Gróz Kitti (Szentendrei NKE, 33 találat) vehetett át jutalmat.
Hétvégén a füzesabonyi Bornemissza-kupa férfi tornával folytatódik a felkészülési időszak, ahol négy Heves megyei csapat (Eger-Eszterházy SzSE, Heves SE, Gyöngyösi KK II., Juhász '99-Füzesabony SC) is szerepel.
Nyeretlen Hajdúnánás
Eredmények
A-csoport:
Füzesabonyi SC–Eszterházy KFSC 24:30 (11:17),
Hajdúnánás SE–Pénzügyőr Spartacus 15:25 (6:11),
Pénzügyőr–EKFSC 24:27 (9:16),
Füzesabony–Hajdúnánás 24:22 (15:14),
Pénzügyőr–Füzesabony 28:27 (12:14),
EKFSC–Hajdúnánás 29:16 (18:7).
| A csoport végeredménye | ||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. EKFSC | 3 | 3 | – | – | 86:64 | 6 |
| 2. Pénzügyőr | 3 | 2 | – | 1 | 77:69 | 4 |
| 3. Füzesabony | 3 | 1 | – | 2 | 75:80 | 2 |
| 4. Hajdúnánás | 3 | – | – | 3 | 53:78 | 0 |
B-csoport:
BSE-Főgáz SE–Szentendrei NK 32:19 (15:8),
Szent István Építők SE–Iuventa Michalovce (szlovákiai) 26:25 (9:13),
Szentendre–Michalovce 26:23 (16:10),
BSE–Építők 21:19 (11:7),
Michalovce–BSE 18:40 (6:20),
Építők–Szentendre 28:20 (15:8).
| A csoport végeredménye | ||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. BSE Főgáz | 3 | 3 | – | – | 93:56 | 6 |
| 2. Szent István Építők | 3 | 2 | – | 1 | 73:66 | 4 |
| 3. Szentendre | 3 | 1 | – | 2 | 65:83 | 2 |
| 4. Michalovce | 3 | – | – | 3 | 65:92 | 0 |
A helyosztók
A 7–8. helyért: Hajdúnánás–Michalovce 25:30 (14:18). Az 5–6. helyért: Füzesabony–Szentendre 26:29 (1312). A 3–4. helyért: Pénzügyőr–Építők 27:28 (16:15). A döntőben: EKFSC–BSE 26:23 (13:9).
A végeredmény:
1. Eszterházy KFSC-GloboSyS,
2. BSE-Főgáz SE,
3. Szent István Építők SE,
4. Pénzügyőr Spartacus,
5. Szentendrei NK,
6. Füzesabonyi SC,
7. Iuventa Michalovce (szlovákiai),
8. Hajdúnánás SE.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









