Becsületbeli ügy az Egernek
Mik ezek?
XA ZF-Eger és a Partizan Beograd egymás elleni kupatörténetében óriási a szerbek dominanciája. A hevesi sárga-kékek eddig hiába próbálták megverni a tavalyi Euroliga-győztest, eddig mindössze egy döntetlenre futotta. Ma este sem lesz könnyű dolga Gerendás György és Tóth Kálmán edzők együttesének, hiszen a Partizan már a két csapat belgrádi találkozóján megmutatta, hogy a Szeged elleni vereség csupán kisiklás volt. Mivel a ZF kényszerhelyzetbe került, nincs mese, győzni kell. A magyar bajnok csak abban az esetben tarthatja életben továbbjutási esélyeit, ha mindhárom hátralévő összecsapását megnyeri.
– Kicsit leegyszerűsíteném a dolgot, nekünk ez egy becsületbeli ügy – fogalmazott határozottan Gerendás György, az egriek vezetőedzője. – Egyfelől az utolsó szalmaszál lehet a továbbjutásért folytatott küzdelemben, másrészt ez lesz az év utolsó fellépése. Vélhetően sokan lesznek kint az uszodában, ezért nagyon szeretnénk győzelemmel meghálálni az egész éves biztatást.
Lukas Seman (elöl) a szerbektől is szoros őrizetre számíthat Fotó: Lénárt Márton
A közönség számára ingyenes a rangadó, az Egri Vízilabda Klub (EVK) ugyanis a közelgő ünnepek okán ezzel a gesztussal kíván kedveskedni a drukkereknek. Az utóbbi időszakban kissé megcsappant létszámú szurkolósereg remélhetőleg valóban kihasználja az ingyenes összecsapás jelentette lehetőséget, és ha már ott van, ki is kiabálja magát a győzelem érdekében. Belgrádban ez ugyan megtörtént, a maroknyi sárga-kék szimpatizáns azonban hiába is hangoskodott, a sípmestereket ez nem hatotta meg.
– Sokszor visszanéztem a novemberi találkozónkat, de még mindig azt mondom, hogy azzal a bírói felfogással nem lehetett meccset nyerni – tekintett vissza a 9–6-os vereséggel végződött ütközetre Gerendás György. – Ahogyan ítéltek a játékvezetők, teljesen mértékben vízilabda ellenes volt. Nekünk a Banjicában – így utólag megvallva – semmi esélyünk nem lehetett. Egerben viszont lesz. Nem mondom, hogy maximálisan mi vagyunk a mérkőzés favoritjai, de azt gondolom, hogy vélhetően tiszta meccset játszhatunk. Most valóban megnézhetjük, hogy a megfiatalodott Partizán ellen mit is tud az Eger, mert odakint ezt nem engedték.
Még csoportelső is lehet a ZF
Fél távnál, nulla ponttal áll a csoport utolsó helyén a ZF-Eger. Kiszámoltuk, miként juthat tovább a négyesből. Gyorsan tegyük hozzá tettük ezt úgy, hogy feltételesen mindhárom hátralévő találkozójukat nyerik Binder Szabolcsék. Továbbjut az Eger, ha...
– hátralévő mindhárom mérkőzését megnyeri, a Vasas három pontot szerez Szegeden és nem kap ki Belgrádban. Emellett a Szeged úgy veri a Partizánt, hogy közben az egymás elleni eredmények terén nem jobb a ZF-nél.
– mindhárom meccsét nyeri, a Szeged otthon legyőzi a Vasast és a Partizánt, a Belgrád pedig hazai környezetben az angyalföldieket
– ha mindhárom meccsét nyeri, a Vasas ellenben végig kikap, a Szeged pedig pontot szerez a Belgrádtól
– csoportgyőztes az Eger, ha mindhárom meccsét nyeri, a Vasas ikszel Szegeden és kikap Belgrádban, a Beton döntetlent ér el a szerbekkel.
| A C-csoport állása | ||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. Vasas | 3 | 2 | 1 | – | 30–24 | 7 |
| 2. Szeged | 3 | 2 | – | 1 | 24–23 | 6 |
| 3. Partizan | 3 | 1 | 1 | 1 | 27–25 | 4 |
| 4. Eger | 3 | – | – | 3 | 14–23 | 0 |
Mindenki a Bitsekybe!
– Jó lenne szép eredménnyel zárni az évet, ezért feltétlen győzelmet várok – tekintett előre Olasz Miklós, az Ultras Eger szurkolói csoport tagja. – Ezúton is szeretném megkérni valamennyi szurkolótársamat, hogy pokoli hangulatú, telt házas meccsen búcsúztassuk az idényt. A Partizán ellen még nyeretlenek vagyunk, de most megtörhet a sorozat. A csapatban megvan az erő, ami a sikerhez kell, de nagyon észnél kell lenni, mert csak akkor nyerhetünk.
| Nyeretlenül a Partizan ellen | |||
|---|---|---|---|
| Időpont | Párharc | Eredmény | Versenysorozat |
| 2009. I. 17. | Eger – Partizan | 7–7 | EL, csoportkör |
| 2009. II. 7. | Partizan – Eger | 11–9 | EL, csoportkör |
| 2010. III. 24. | Eger – Partizan | 4–12 | EL, negyeddöntő |
| 2010. IV. 10. | Partizan – Eger | 10–5 | EL, negyeddöntő |
| 2011. XI. 26. | Partizan – Eger | 9–6 | BL, csoportkör |
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A mássággal az a legnagyobb probléma, hogy körülötted mindenki normális. Maggie Stiefvater-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





