Biros bronzba öntötte a magyar válogatottat

Mik ezek?
XEredmény, a 3. helyért:
Magyarország-Olaszország 12-9 (1-1, 4-3, 1-4, 6-1)
A magyar góldobók: Biros 6, Varga Dénes, Kiss G. 2-2, Hosnyánszky, Szivós 1-1
Miközben Eindhovenbe nagyon is jól érzékelhető mínuszokkal beköszöntött a tél, s zordabbra fordult az idő, benn, a hollandok olimpiai úszóbajnokáról, Pieter van den Hoogenbandról elnevezett uszodában nagyon gyorsan felforrósodott a levegő. Hangulatfokozóul az a tény szolgált, hogy eljött az Eb utolsó napja, programjában a férfitorna arany- és bronzmeccsével, vagyis a szerb-montenegrói, s a magyar-olasz összecsapással.
A "kisdöntőre" már délben javában áradt a nézősereg, s a legalább kétezres tömegben rendre feltűnt a piros-fehér-zöld nemzeti lobogó, és igen sűrűn lehetett hallani magyar szót. A rendíthetetlen drukkerek vasárnap is látni akarták a kedvenceket, akik a csoportmérkőzésen egyszer már - 12-8-ra - legyőzött itáliaiakkal csaptak össze a férfipólósok 30. kontinensviadalának harmadik helyéért. Szemben azonban ama - egy nap híján két héttel ezelőtti - meccsel, a zárónapinak már komoly tétje volt, hiszen a vesztes üres kézzel, medál nélkül kénytelen távozni Eindhoventől.
Felharsant a "Ria, ria, Hungária!", ezzel együtt az első ráúszásnál az olaszok hozták el a labdát, és az első gólt is ők lőtték, méghozzá emberelőnyből - igaz, azt is csak öt perc elteltével, mert addig mindkét oldalon "dadogott" a támadójáték (0-1). Az első szünet előtt nem sokkal Biros Péter megúszásból egyenlített (1-1).
A második nyolc perc is alapvetően a "szigorú őrizetesdiről" szólt, még emberhátrányban is remekül működött a magyar retesz. Varga Dénes megúszásgóljával átkerült a magyarokhoz a vezetés, Hosnyánszky Norbert pedig ötméteresből növelte az előnyt (3-1). A taljánok továbbra sem tudtak mit kezdeni Kemény Dénes legénységével, élén a kapuban remeklő Szécsi Zoltánnal, a negyed közepén pedig Biros fórból biztos kézzel vágta be a negyedik magyar gólt is (4-1). Kettős előny kellett az ellenfélnek a szépítéshez, s egy újabb fór a még közelebb zárkózáshoz, majd büntetőt kaptak, amiből 4-4-re módosult az állás. Biros azonban nem akart "iksszel" elvonulni a nagyszünetre: kíméletlenül pattintott az olasz kapuba (5-4).
A harmadik negyed Szécsi-bravúrral indult, s a következő emberhátrányt is kivédekezte a csapat, aztán viszont sikerült az egyenlítés az olaszoknak, sőt - egy rossz váltás miatt - a vezetést is visszavették, mi több: büntetőből kétgólosra duzzasztották előnyüket (5-7). A lelátóról folyamatosan érkezett a verbális támogatás, a drukkereken semmi sem múlott, annál inkább lehetett bosszankodni az elpuskázott helyzeteken, a pontatlan passzokon és lövéseken. Sokáig beállt az eredmény, a legfőbb fejleményt ekkortájt az jelentette, hogy a center Hárai Balázst le kellett cserélni vérző orra miatt, majd Szécsit állították ki a bírók hatalmas nézőtéri felhördülést kiváltva, s az olaszok éltek is a váratlan ajándékkal (5-8). Az ezen a meccsen remeklő Biros bombagóllal hozta vissza a reményt (6-8).
Az utolsó játékrészben egy emberelőnyt parádésan befejezve megint Biros villant, aki ekkor már ötödször volt eredményes, kár, hogy rögtön ez után egy távoli ejtés a magyar kapuba hullott (7-9). Kiss Gergely is bejelentkezett azonban, hatalmas erővel zúdítva a labdát az olasz kapuba (8-9). Öt perc volt hátra, amikor megúszásból Varga Dénes talált be, s kiegyenlített a magyar csapat (9-9). Szécsi szeznzációs védése adott újabb lökést a "feltámadáshoz", majd Szivós Márton - alkalmi centerként, egy olasz fejet is igénybe véve - juttatta a hálóba a labdát, amivel ismét a magyar csapat vezetett (10-9). Aztán - ki más? - jött megint Biros, aki a jobb felsőbe pattintotta a tizenegyedik magyar gólt. Szécsi ragadtatta tapsra a közönséget, miután kiúszva orozta el a megúszó olasztól a labdát, ami döntőnek bizonyult: a taljánoknak innentől már semmi sem sikerült, a kegyelemdöfést pedig Kiss adta meg, ötméteresből lőve be a magyarok 12. gólját (12-9).
A férfiakhoz hasonlóan a nők is bronzéremmel zárták a tornát, miután még szombaton 9-8-ra verték a címvédő orosz válogatottat.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. csomos69 2012. január 30. 06:55
Elnézést kérek,de az előbbi kommentemből kihagytam Szécsi Zoli nevét,ő a szokásához híven kitűnően teljesített.
-
1. csomos69 2012. január 30. 06:53
Máskor is előfordult már,hogy Biros Péter mentette meg a csapatot.Tisztában vagyok azzal,hogy ők is emberek,azzal is,hogy egyszer egyik nek,máskor másiknak van jó vagy rossz napja,de...Azt is tudom,hogy egész évben nagyon kemény munkát végeznek,de...Vagy már annyira elkényeztettek bennünket az elmúlt kb.15 évben és megszoktuk,hogy mindig a dobogó legfelső fokán állnak,de...Azért így is szeretünk Titeket!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









