Bóta mérlege: 15 meccsen 55 gól
Mik ezek?
XA Füzesabonynak félig ollózó mozdulattal lőtt gól – no, az volt ám az igazi. Persze, a további 54 találat sem „csakúgy jött”, meg kellett érte dolgozni, ha másként nem, hát úgy, hogy jókor kellett jó helyen lenni. „Akaraterő kérdése” - feleli Bóta Ármin arra a felvetésre, hogy egy 14 éves játékos miként „termel” több mint félszáz gólt 15 bajnoki mérkőzésen. A belső motiváció viszont aligha lenne elégséges megfelelő adottságok és képességek nélkül.
Az Egri FC megyei U16-os bajnokságot nyert csapatának támadója együttes 119 góljának majd' a felét szerezte. A sportággal a Plútó FC-ben tíz éve szoros barátságot kötött futballista nagyon szeret a kapuba találni és imád győzni. Ebben bőven volt része az elmúlt szezonban. Ellenfélként legrosszabbul vele szemben a verpelétiek jártak. Ármin ősszel és tavasszal is öt-öt alkalommal vette be a VSE kapuját. Az egy mérkőzésen elért legtöbb találatot azonban a Lőrinci ellen írták Pádár Béla tanítványának neve mellé, amikor nyolcszor mattolta az LVSE kapusát. A Füzesabonynak hat, a Markaznak öt a Hevesnek és a Detknek négy-négy gólt lőtt a fiatal, vastagon hozzájárulva az aranyéremhez.
Bóta Ármin, az egri gólvágó FOTÓ: LÉNÁRT MÁRTON
Az nem is kérdés a kis Bóta számára, hogy NB I-es futballista akar lenni. A felnőtt csapat élvonalba jutásnak köszönhetően most már a honi példaképek is elérhető közelségbe kerülnek, újabb lökést adva az ifjú egri focistá(k)nak. Ármin bevallottan nem önző típus, ha a helyzet úgy kívánja, passzolni is hajlandó. Igaz, ha ollózásról van szó, akkor irány a kapu!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A mássággal az a legnagyobb probléma, hogy körülötted mindenki normális. Maggie Stiefvater-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





