Denk János idén komoly esélyt lát a ZF-Eger bajnoki címére
Mik ezek?
X
Az idén 100 esztendős Egri Vízilabda Klub szeptember 24–25–26-án ünnepel. A centenáriumi program főeseményeként rangos nemzetközi torna helyszíne lesz az egri Bitskey-, és a Bárány-uszoda. A jelenkor legjobbjai mellett a háromnapos rendezvény során a női, az utánpótlás és a szenior gárdák is közönség elé állnak.
Denk János 1959 és 1975 között 155 mérkőzésen szerepelt a megyeszékhelyi klub színeiben, 1964 és 1969-ben tagja volt a bronzérmes Egri Dózsa SC csapatának. A korábbi kiváló hálóőr jelenleg a szenior gárda oszlopos tagja, amely az ünnepi program részét képező stuttgartiak elleni találkozóra készül.
Denk Jánosnak a Bárány-uszoda 1952 óta a második otthona. Fotó: A szerző
– A németekkel immár 25 éves kapcsolatot ápolunk, évente összejárunk egy-egy barátságos mérkőzésre – kezdte szavait a nyugdíjas éveit Felsőtárkányban töltő Denk János. – Függetlenül azonban a Stuttgart elleni találkozóktól, a régi társakkal rendszeresen összejárunk. Heti egy alkalommal a Bárány-uszodában nyílik lehetőségünk egy kis mozgásra. Ha Egerben járok, mindig kerítek alkalmat arra, hogy ha csak öt percre is, de benézzek az uszodába, amely 1952 óta a második otthonomnak tekintek. A játékos pályafutásom végeztével zsűrizéssel és ellenőri feladatok ellátásával maradtam aktív részese a sportágnak, egészen a tavalyi év közepéig. Manapság minden időmet a családomnak szentelem.
A hajdani nagyszerű kapus szót ejtett a jelenkor egri hőseiről is, akik a 2009/2010-es bajnoki évben sorozatban harmadszor szereztek ezüstérmet a nagy rivális TEVA-VasasPlaket mögött. Az idén felkerülhet az i-re a pont, s akkor valóban ünnepelhetnek a Dobó téren.
– Igyekszem a helyszínen figyelemmel követni az OB I-es férfi csapat mérkőzéseit – folytatta szavait Denk János. – Azt kell, hogy mondjam, nem érdemtelenül lett bajnok tavaly a Vasas, mert a döntők során feltétlen jobban teljesített az Egernél. Idén azonban fordulhat a kocka, az angyalföldiek meghatározó játékosaikat vesztették el, nem mellékes, hogy közülük ketten a ZF-hez igazoltak. Bár a riválisok is jelentősen erősödtek a nyáron, az utóbbi évekhez képest talán most lehet a legnagyobb esélyünk a hőn áhított aranyéremre.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









