Döntetlen a németekkel, az elődöntőért játszhatnak a nők
Mik ezek?
XEredmény, B csoport, 3. forduló:
Magyarország-Németország
10–10 (3–4, 2–3, 1–1, 4–2)
A magyar góldobók: Kisteleki D. 5, Drávucz 4, Takács 1.
A magyar együttes rögtön támadó szellemben lépett fel, s Takács Orsolya révén vezetést is szerzett (1–0). Az egyenlítés is elég gyorsan jött azonban, hogy aztán hosszú perceken át érintetlenek maradjanak a kapuk. A németek elébb azzal vétették magukat észre, hogy a center Bujka Barbarát kiütötték (vérző orral kászálódott ki a medencéből), majd háromszor is betaláltak, amire magyar részről Drávicz büntetőből és emberelőnyből született gólja volt a válasz (3–4).
Kisteleki Dóra dupla beköszöntőjével (5-4) ismét vezetett Petrovics Mátyás csapata, aztán megint fordult a kocka (5–7) a második negyedben. Kisteleki csökkentette a hátrányt a harmadik játékrészben (6–7), ám láthatóan nem ment a csapatnak, a támadójáték enyhén szólva is jócskán hagyott kívánnivalót maga után. Sajnos a védekezés is: az utolsó szünet előtt megint két góllal vezettek a németek (6–8).
A befejező nyolc percben Drávucz ötméteresből (7-8), majd átlövésből élesztette újjá a reményeket (8–9), a szintén négytalálatossá előlépő Kisteleki révén pedig sikerült utol is érni a riválist (9–9). Kevesebb mint négy perccel a vége előtt újfent átkerült a vezetés a németekhez (9–10), de emberelőnyből Kisteleki pattintott remekül (10–10). Ez maradt a végeredmény, amivel a szombati ellenfelét megelőzte a B betűjelű négyesben a magyar válogatott, végső pozíciójáról azonban csak a később kezdődő spanyol-holland meccs határozott.
– Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz! – nyilatkozta a mérkőzést követően Petrovics Mátyás szövetségi kapitány. – Pocsékul játszottunk, erőtlenek, fegyelmezetlenek voltunk. Ugyanakkor felháborítónak tartom, hogy kiütik egyik játékosunkat, aki vérző arccal jön ki a vízből, s a bírók azt mondják: nem láttak semmit!
A legjobb négy közé jutásért hétfőn rendezik a keresztbejátszásos találkozót.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









