Egri FC, Puskás Akadémia: együtt a jövőért
Mik ezek?
XA kapcsolatfelvétel már tavaly megtörtént a felcsúti utánpótlás-bázissal, amellyel decemberben az Egri FC U13-as és U14-es korosztályú labdarúgói is megismerkedhettek. Januárban aztán a Videoton-Puskás Akadémia U19-es és U17-es gárdája látogatott Egerbe, leckét adva abból, hogy milyen munka is folyik Fejérben. A 17 évesekből álló együttest az egri Csuhay József irányította, aki nem sokkal korábban mondott igent a felcsútiak hívó szavára.
Mészáros Lőrinc (balra) ajándékkal is kedveskedett Urbán Miklósnak. Fotó: Lénárt Márton
Azt követően az EFC és az akadémia közötti megállapodás aláírása ugyan sokat váratott magára, ám ma délelőtt Urbán Miklós, az Egri FC Kft.-t működtető gazdasági társaság többségi tulajdonosa – Farkas Jánossal együtt az URFA Kft. vezetője –, valamint Mészáros Lőrinc, az akadémiát működtető alapítvány kuratóriumi elnöke kézjegyével is ellátta a remélhetőleg gyümölcsöző kapcsolatot tartogató szerződést.
Szeleczki János alpolgármester irodájában ifj. Tajti József képviselte még a felcsútiakat. A hat korosztály 128 labdarúgójáért felelős operatív igazgató megerősítette: nem ingyen viszik Egerből a játékosokat, nevelési költségtérítést fizetnek értük. Így tették ezt Molnár Tamás esetében is, aki fél éve erősíti az akadémia 1996-os korosztályú – immár bajnok – csapatát. Az EFC részéről László István szakmai igazgató fejezte örömét a megállapodás kapcsán, kiemelve, hogy noha a cél az, hogy minél több gyerek jusson el Felcsútra, számukra az is fontos, hogy a megfelelő képzettség megszerzését követően az EFC-ben is játszanak akadémián nevelkedett fiatalok.
„Nagyon figyelnek a gyerekekre”
Molnár Tamás fél éve került a felcsúti akadémiára, ahol az U14-es bajnokcsapatot balszélsőként erősíti. Édesanyja szerint kiváló döntés volt a váltás. – Tamás jól illeszkedett be a csapatba, szinte mindig kezdőként számítanak rá. A helyi általános iskolába jár és mellette végzi az edzéseket. Felcsúton nagyon figyelnek a gyerekekre, ott ők jelenik a középpontot. Örülök, hogy jó kezekben fejlődik ígéretesen a fiam – közölte az édesanya.
Ilyen lehet a Kerékgyártó Tamás is. A korábban Kazincbarcikán és Jászapátiban futballozott labdarúgó nyáron lehet hogy visszatér Egerbe, azért, hogy segítse az NB II-be igyekvő gárdát az aranyérme elérése érdekében. Kocsis Zoltán technikai igazgató a profi körülmények és a kiváló szakmai stáb nyújtotta előnyökre hívta a fel a figyelmet, amelyből szeretne a hevesi klub is hasznot húzni. Az utánpótlásért felelős Horváth Tamás a gyerekek és a szülők számára együtt jelentkező plusz motivációt hangsúlyozta, megjegyezve: az egri edzők élni kívánnak a szerződésben szereplő szakmai segítségnyújtás lehetőségével.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









