Érsek kérte a Szalókra igazolást
Mik ezek?
XAz átigazolási időszak utolsó pillanataiban is változott az Egri FC játékos kerete. Az NB III. Mátra-csoportjában 10. helyen álló gárdánál azért cserélődött ki az állomány, mert az őszi teljesítmény és az eredmény messze elmaradt attól, amit vártak a gárdától. A célok azonban jóval túlmutatnak a néhány helyezésbeli előrelépésen, amelyhez a feltételeket az Egri Futball Klub Kft.-t többségi tulajdonosként birtokló városi önkormányzat és a szponzorációból a legjelentősebb részt vállaló UR-FA Kft. biztosítja. Most már a szakmai vezetésen és a csapaton a sor, hogy a tétmeccseken bizonyítsa: a befektetés nem volt hiába való.
Érsek Martin (elöl) kölcsönbe megy Egerszalókra. Fotó: Lénárt Márton.
– Másfél évünk van arra, hogy a feljusson a csapat a másodosztályba – fogalmazott a célokkal kapcsolatban Urbán Miklós, aki társával, Farkas Jánossal együtt az URFA Kft. vezetője. – Jelenleg 11 pont a lemaradásunk az éllovas FTC II. mögött, vagyis tavasszal aligha tudunk NB II-őt érő helyen végezni. Ennek a szezonnak reálisan úgy vághatunk neki, hogy az első öt között zárjuk. A téli igazolások viszont annak érdekében történtek, hogy egy év múlva már mi végezzünk az NB III-as Mátra-csoport élén. A személyek kapcsán feltétlenül kiemelem, hogy az egri fiatalok számára is szeretnénk megadni a lehetőséget a játékra, figyeljük őket, nyomon követjük a fejlődésüket. Így van ez Érsek Martin esetében is. Az ifjú támadóval a minap hosszabb távú megállapodást kötöttünk, amellyel kifejeztük, hogy a későbbiekben is számítunk rá. Viszont a labdarúgó személyesen kérte, hogy elmehessen Egerszalókra, amibe csakúgy egyeztem bele, hogy a féléves kölcsönadást követően visszatér hozzánk.
Kölcsönbe jött Mezőkövesdről a csatár Dávid Zoltán is, míg kapusként a Gyöngyösről érkezett Gömöri Ottó tanulhat a tapasztalt Illyés Dánieltől. Az „ukrán vonal” azért hiúsult meg, mert a kazincbarcikaiak is csak kölcsönbe kapták volna a dnyepropetrovszki fiatalokat, így közülük kettő tovább kölcsönbe nem mehetett volna az EFC-hez.
Az egriek ma 12 órától a Nógrád megyei I. osztályban szereplő Szécsény csapatával játszanak a műfüvön.
Kriston Attila lehetett volna a csapattársa
Veréb Szabolcs az osztrák Hirm ASK csapatához távozott. A burgenlandi klub a télen öt magyar is igazolt, távozott viszont az egylettől Kriston Attila, aki korábban több élvonalbeli klubban, így a Ferencvárosban is megfordult.
Érkeztek (10)
Illyés Dániel (REAC)
Gömöri Ottó (Gyöngyösi AK)
Kálmán József (Gyöngyösi AK)
Csatlós Csaba (Gyöngyösi AK)
Bezzeg Tamás (Szolnoki MÁV)
Bardi Gábor (Szolnoki MÁV)
Jeferson Alex Dos Santos (Ózdi FC)
Németh Tamás (Kazincbarcika)
Urbán-Szabó Viktor (Kazincbarcika)
Dávid Zoltán (Mezőkövesd)
Távoztak (12)
Bartuska József (Hevesi LSC)
Áncsán Attila (Hevesi LSC)
Balogh Balázs (Hevesi LSC)
Botló Ádám (Kazincbarcika)
Siróczki Gergő (Bőcs KSC)
Zsarnai Róbert (Bőcs KSC)
Veréb Szabolcs (Hirm ASK, osztrák)
Hompoth Balázs (Felsőtárkány)
Vígh Ferenc (Bükkábrány)
Szabó Gergely (Bükkábrány)
Érsek Martin (Egerszalók)
Mundi Viktor (Ausztria)
Maradtak (10)
Védők
Debreceni Dávid
Jeney Gyula
Káposzta Péter
Gáspár Renátó
Középpályások
Romhányi Tamás
Busai Barna
Szűcs Ádám
Ifjúságiak
Kocsis Gábor
Jászberényi Dániel
Vona Árpád
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









