Gerendás: nem kell sírni a tejbe
Mik ezek?
X- Megint nem teljes a keret, mert ugyan Szécsi Zoltán szeméből felszívódott a bevérzés és így játszani tud, viszont Bárány Attila és Bundschuh Erik betegséggel bajlódik. Az elmúlt hét vége felé inkább kondicionális edzések szerepeltek a programban, a hét elején viszont a játékot is elővettük. Úgy gondolom, ha a játékosok a helyén kezelik a dolgot, hogy bajnoki elődöntőt játszunk, akkor nem lehet baj - válaszolta kérdésünkre Gerendás György, a ZF-Eger edzője. - A mi csapatunk jobb, mint a Fradi, elég, ha csak egymás mellé rakjuk a játékosokat. Nem szabad azonban lebecsülni az ellenfelünket. Kár az elszalasztott lehetőségért, ám nem feltétlenül jobb bele sírni a tejbe, mert akkor csak több lesz. A szerdai találkozón a védekezés mellett a támadásra szeretnénk oda figyelni, mivel a múlt heti lőtt öt gólunk egy ilyen csapattól nagyon gyenge teljesítmény.
- A tavaszunk nem úgy sikerült, ahogyan azt elterveztük, viszont a múlt heti mérkőzésünk már kicsit emlékeztetett az őszi csapatunkra. A 7–5-ös győzelem valamelyest visszaadta a hitünket, ám ettől még továbbra is az Eger az esélyes - értékelt Godova Gábor, a Ferencváros trénere. - Az egriek egyébként önmagukhoz képest gyengén játszottak a Népligetben, ezért most hazai pályán biztosan jobban harapnak majd. Nekünk fejben kell ismét összeszednünk magunkat, valamint a védekezésre kell odafigyelni. Ha ezeket meg tudjuk valósítani, akkor lehet esélyünk. Nem gondolkozom előre, hogy mi lesz, ha nyerünk a Bitskey-uszodában, ezzel a meccsel foglalkozok. Elmegyünk Egerbe, aztán meg próbálunk mindent megtenni azért, hogy még egy elődöntős találkozót játszhassunk a Népligetben.
Biros Péter, a ZF-Eger játékosa úgy látja, hogy fejben dől majd el a párharc.
- Nem terveztük el a múlt szerdai vereséget, de így alakult, most már nem szabad rajta siránkozni. Pláne, hogy szerdán javíthatunk, és minden esélyünk meg is van, hogy befejezzük a párharcot. Ezúttal a koncentráción lesz a hangsúly, fejben dől el a párharc. Nekünk mindössze annyit kell változtatni a budapesti meccshez képest, hogy be kell lőni a helyzeteket. A lehetőségek kialakításával eddig sem volt baj, de ezeknél sokkal jobban kell majd összpontosítanunk, ha eredményesek akarunk lenni. A másik fontos tényező az akarat. Bár azt hiszem, ezzel hazai környezetben nem lesz probléma.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Valaska József
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





