Gerendás vs. Földi a második meccs előtt
Mik ezek?
XÍgy látják a mesterek az esélyeket a ZF-Eger– Vasas OB I-es férfi bajnoki döntő második mérkőzése előtt.
Gerendás György, a ZF-Eger vezetőedzője: – Hogy mi lehet újdonság az újabb mérkőzésünkön? Az általam már oly sokszor elmondott apró nüánszokon fog múlni ismételten a mérkőzés sorsa. Hétfőn előfordultak olyan momentumok, amikor fontos szituációban döntöttünk rosszul. A hasonló esetekben a legjobb döntéseket kell meghozzuk, mert mint látható volt, minden egyes megmozdulásnak hatalmas jelentősége lehet. Nagyon ritka, hogy ilyen kevés gól szülessen egy ilyen kiélezett párharcban, ezért nem tudom előre megjósolni, mi lesz a forgatókönyv. Azt ugyanakkor szerintem mindenki aláírná, ha a védelmünk ugyanúgy működne, mint három napja. Elöl viszont megfontoltabbnak kell lennünk. Ugyan Hosnyánszky Norbi és Bátori Bence sem tudott betalálni a sok próbálkozásából, csak halkan jegyezném meg, „Hosi” a tavalyi döntő első összecsapásán sem volt eredményes, aztán a visszavágón háromszor köszönt be.
Minden egyes megmozdulásnak hatalmas jelentősége lehet. FOTÓ: LÉNÁRT MÁRTON
Földi László, a Vasas vezetőedje: – A mérkőzés összképe leginkább a játékvezetői felfogáson múlik. Hétfőn a két bíró engedte a keményebb vízilabdát, emiatt kevesebb emberelőnyt láthattunk, míg az alapszakaszában ennek az ellenkezője volt jellemző. Ha utóbbira kerülne sor, akkor biztosan több gól lesz. Számunkra teljesen mindegy, milyen szellemű lesz a bíráskodás, bármihez tudunk alkalmazkodni. Muszáj is, mert ma este bajnokságot akarunk nyerni. Az Egert bizonyára nyomasztja majd a tét. Mi ettől függetlenül nyugodtan készülünk, mert legrosszabb esetben is lesz még egy lehetőségünk, ráadásul hazai környezetben.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





