Hatékonyabb lehet a Gyöngyösi FBSK
Mik ezek?
XMoga Flavius Lorant és Domokos Imre éppen a mai ellenfél MVFC-től, Frank Péter pedig a Colorspectrum Aramis csapatától érkezett az élvonalban újonc gyöngyösiekhez az elmúlt időszakban. A trió múltját tekintve kijelenthető: jelentősen erősített a mátraaljai egylet, amely az őszi idény második felében már rá állt az NB I. ritmusára.
Besenyei Ferencéktől (balra) tavasszal már bravúrokat is vár a szakvezetés. FOTÓ: LÉNÁRT MÁRTON.
– Az a folyamat, amit elkezdtünk, tervszerűen halad – jelentette ki Izsvák Zsolt, a GYFBSK elnöke.
– Túl vagyunk első féléven, amelynek végére felvettük az élvonal tempóját és megtaláltuk azokat a labdarúgókat, akikkel elérhetjük a céljainkat. Fájó pontot jelen a miskolciakkal szembeni hazai mérkőzés (2–14) és a szentesi találkozó jelent (11–4), de ezekből az összecsapásokból is tanultunk.
Kiszámíthatóság és korrekt értékrend jellemzi a klubot, amelynek játékosállománya alkalmasnak tűnik arra, hogy a célkitűzésként megjelölt 5–7. helyet teljesítse. Ennek érdekében történtek a téli igazolások is. A kapus Moga nagypályán Karcagon futballozott, miként ebben klubban kezdte támadó Domokos is. Frank az Aramistól érkezett félévre kölcsönbe. Az új szerzeményektől a GYFBSK edzője, Nagy Gábor is sokat vár.
– Az új játékosokkal kiegészülve sokkal hatékonyabbak lehetünk a folytatásban – tekintett előre a szakvezető.
– Az őszi idény sajnos nehezen indult számunkra, később aztán sikerült stabilizálni a helyzetünket. A szezon második felében az eredményeknek köszönhetően fentebb kapaszkodtunk a táblázaton és ezt szeretnék folytatni tavasszal is. Nagy esély van arra, hogy javul az edzés látogatottság, és heti két gyakorlással még jobban összeérhet a csapat.
A képességeket tekintve reálisan az is elvárható lesz, hogy olykor bravúrokat érjen el a csapat. Hogy ez már a nyitányon összejön-e, nem tudni, mindenesetre szeretnénk kiszolgálni a közönségüket, legyen szó akár a Berettyóújfaluról vagy az FTC-ről. A zöld-fehérekkel a felkészülés során nemrég játszottak a gyöngyösiek, akik 5–4-re nyertek a fővárosiak ellen. A sikerélményre szükségük is van játékosoknak, már csak azért is, hogy a magyar válogatott csalódást keltő Eb-szereplése után megmutassák: érdemes futsal mérkőzésekre járni.
– Az UEFA részéről nagyon pozitívan értékelték az Európa-bajnokságot, amelyen akkor is ezrek tekintették meg a mérkőzéseket, amikor már nem a mieink léptek pályára. Ez pedig jól mutatja a sportág életképességét – tette hozzá Izsvák Zsolt, aki eddig az MLSZ futsal bizottságának a tagjaként dolgozott, ám nemrég leköszönt.
– A jelentősebb munka most vár ránk, azzal, hogy kiaknázzuk a futsalban lévő lehetőségeket. Egyre többen ismerik a játékot, tudják, látták, milyen sok szépséget és látványt tartogat. Az utánpótlásra még nagyobb hangsúlyt kell fektetni és szélesíteni szükséges az alapot, hogy a választás könnyebb legyen.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 11 hozzászólás érkezett-
11. hajrá gyak 2010. február 9. 12:39
Semmitmondó sportág? Braziliában több mint 10 millió igazolt futsal játékos van. Az összes gyerek ott kezdi a labdarúgást. Ott tanul meg labdát átvenni, cselezni, passzolni. stb... Aztán elönti hogy a nagypályát választja, vagy a futsalt. Bár biztosan rossz ez a folyamat, a Brazil foci nem kiemelkedő. :)
Lehet nekünk sem ütni kellene a futsalt, mert profitálhatna belőle a GYAK is pl.
És akkor valóban beszélhetnénk tehetséges fiatalokról, fantasztikus utánpótlásról. -
10. szivar 2010. február 9. 12:23
Szánalmas ez a GYAK. 40ember jár ki a mérkzésekre, abból 20 csak a büfé miatt. Utánpótlás???????
Miről beszélünk? Valaki tudna nekem abban segiteni melyik az a fiatal játékos, aki most alapember valamelyik nb1es csapatban, vagy esetleg korosztályos válogatott húzóembere lenne? Ja és a Gyöngyösi szinvonalas utánpótlás nevelés gyümölcse. Magasabb osztályban meg talán akkor szerepelhetne ez a Gyöngyös, ha kékesen játszaná a hazai meccseket. -
9. akerile 2010. február 9. 12:08
Az undorító "futsal" ahogyan egyesek írták nem sok támogatást kap a Várostól.A Sportcsarnok használatát kapják a városatyáktól!Egy ember viszi ezt a sportágat is az nem más mint IZSVÁK ZSOLT(csak úgy mint a strandfocit)!!! Nem is értem miért nem hagy ja a fenébe ezt az egészet és viszi el máshová a csapatot (pl.Mezőkövesd)ahol értékelik is a fáradozásait!Neki köszönheti a város,hogy egyáltalán működik ez a sportág nálatok.Szégyelljétek magatokat ti aztán nagy sportszerető emberek vagytok annak kellene örülnötök,hogy van egy kis szórakozási lehetőség ebben a dupla 0 városban.Arról meg nem nyitok senkivel vitát milyen munka folyik a "nagy" GYAK-nál mert "rengeteg" kiugró eredményt értek már el,és nagyon sok ember került onnan magasabb osztályba:):):)Arról nem is beszélek,hogy a kézi és más sportágak mennyi pénzt visznek el a várostól és tudjuk utólag milyen eredményekkel(kiesés NB1-ből,a GyAK meg olyan amilyen,rengeteg távozó évről évre stb.)Kívánom minden egyes Gyöngyösi szimpatizánsnak,hogy találja meg a számára megfelelő sportági szórakozási lehetőséget,és próbáljon meg azoknak szurkolni és nem a többi sportággal foglalkozni mert neki azzal úgysem lesz se több se kevesebb,és így talán Gyöngyösön is minőségi sport.
-
8. vic 2010. február 9. 11:42
Igazad van foci. Sasa te szerencsétlen, ha nem lenne futsal Gyönygyösön Te akkor sem kapnál több pénzt, és a GYAK sem. Ne másokkal foglalkozzál, és főleg ne rosszindulatúan. Csak magadat minősíted.
-
7. foci 2010. február 9. 11:20
Tegnap az "undorító" futsalosok jó meccset játszottak. Köszönöm nekik. Hajrá GYAK, hajrá futsal, hajrá gyöngyösi sport.
Mindent és mindenkit ami, és aki Gyöngyös sportját támogatja segíteni kellene. Dehát ilyen a magyar. Szégyeljétek magatokat, ebből látszik hogy csak a saját érdekeiteket nézitek. Nevetséges....
-
6. futsal(a)k 2010. február 8. 08:06
Ez a futsal a tulajdonos egyéni ambiciója üzleti vállalkozása városi milliókkal megtűzdelve. Azzal a lázálommal,hogy a Gyöngyösről látszat utánpótlást is épít ennek a sportágnak csak szemfényvesztés mert akinek tehetsége van az nagypályának sosem fordít hátat ezért a műsportágért mert ott történik az igazi foci még ha göröngyös is a fű és 50 néző fagyoskodik is a leamortizálódott lelátón akkor is és nincs szükség erre a mindent behálózó (vörös) szövegre mely előbb épít egy "csarnokot" és kitalál hozzá sportágakat jelentős megtámogatással és a tradícionálisakat felszámolja! Inkább Egerre és Mezőkövesdre kéne figyelni ahol még az 50 nézős sportágat is magasabb osztályba segítették illetve szeretnék segíteni, pedig van amelyikben már nincs helybeli sem hanem gyöngyösi gyerekeket ide-oda csábítanak!
-
5. nbi 2010. február 7. 22:55
Már lassan egy gyöngyösi sem lesz a csapatban, A Gyaknak jó az utánpótlása abba kellene pénzt tömni nem megint az idegenekbe. Szart se érdekli a futsal.
-
4. sasa 2010. február 7. 20:57
Úgy tudom ,hogy nincs de hát ha van is akkor sincsenek többen 50-nél!!!!!!
-
3. sasának 2010. február 7. 20:19
nincs belépő sasa?
-
2. panka 2010. február 7. 20:09
Igazad van sasa nem kell a futsal ilyen drágán a városnak.Inkább a GYak-ot finansziroznák,hogy magasabb osztályba tudjanak lépni!!!!!HAJRÁ GYAK!!!!!!!!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!









