Herczig sokat várt az újabb futamgyőzelemre - videókkal
Mik ezek?
XA tavalyi győztes, s 50 másodperces büntetést összeszedő Turán Frigyes 51,6 másodperccel lemaradva az összetettben a második helyen végzett. A dobogó harmadik fokára ifj. Érdi Tiborék állhattak föl, míg a bajnoki címvédő, s az egri futamot nyerő Spitzmüller Csaba, Kazár Miklós páros a negyedik helyen zárt. A közönség remek versenyt láthatott, most nem voltak az egrihez hasonló bukások, s a nagy kavics- és földfelhordásra sem panaszkodtak a versenyzők.
A Miskolc Rally ünnepélyes eredményhirdetésén meglepően kevesen voltak a borsodi megyeszékhely főterén, ahol hatalmas pezsgőfürdőben úszhatott a győztes duó, hiszen a csapat már nagyon régen várt erre a sikerre. Idén kiélezett csata várható az elit kategória összetettbeli első helyéért, hiszen az élmenők között egy-egy gyorsaságin tizedmásodpercek döntöttek.
A megyénkbeli versenyzők közül a suzukis Biró Péter navigátora betegsége miatt sem tudott indulni, Alaxay Viktorék összetettben az ötvenkettedikek, az A5 géposztályban másodikak lettek. Az országos ralibajnokság miskolci futamán rajthoz állt, Ifj. Tóth János is, aki az összetettben a nyolcadik helyen zárt.
A végeredmény:
1. Herczig Norbert, Baranyai László Subaru Impreza S11 WRC 1h9'30"6
2. Turán Frigyes, Zsiros Gábor Peugeot 307 WRC 1h10'22"2
3. Ifj. Érdi Tibor, Csökő Zoltán Subaru Impreza S12 WRC 1h11'21"6
4. Spitzmüller Csaba, Kazár Miklós Mitsubishi Lancer WRC 1h11'29"5
5. Borsi Gergely, Diebel András Subaru Impreza WRC 1h12'28"1
6. Asi, Pikó Zsuzsa Mitsubishi Lancer EVO IX 1h12'36"7
7. Hideg Krisztián, Kerék István Mitsubishi Lancer EVO VI 1h13'19"7
8. Ifj. Tóth János, Patkó Gergő Peugeot 207 S2000 1h14'23"7
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









