„Hosit” érdekelték az egri célok
Mik ezek?
XA válogatottal a zágrábi Eb-re készülő pólósok közül előbb „Hosi” döntésének hátterére voltunk kíváncsiak.
– Javában zajlik a felkészülés a zágrábi Eb-re. Hogyan telnek a nemzeti együttesnél a napjai, és egyáltalán milyennek érzi most a csapatot?
– Köszönöm szépen, jól érzem magam az együttesnél, bár hozzá kell tennem, ez egy teljesen más gárda, mint az elmúlt évekbeli – válaszolta Hosnyánszky Norbert. – Hamarosan Spanyolországba utazunk egy felkészülési tornára, ahol tovább csiszolódhat a csapat. Jelenleg pont ott tartunk, ahol kell. Szépen lassan haladunk előre, hogy bárkit meg tudjunk verni, és most az a legfontosabb, hogy Zágrábra bombaformába kerüljünk.
Hosnyánszky Norbert számára legfontosabb a bajnoki arany. FOTÓ: LÉNÁRT MÁRTON
– Bombaformát mutatott a bajnoki címet szerzett és kupagyőzelem elért Vasasban is, de eligazolt, mi több, éppen a legfőbb rivális ZF-Egerhez szerződött. Minek tulajdonítható a váltás?
– Igazából a döntő érvet az jelentette, hogy Egerben olyan célokat tűztek ki, amelyek engem is érdekeltek, nem beszélve arról, hogy a jövőt velem képzelik el. Úgy éreztük, hogy itt más lehet bajnokságot nyerni, mint a fővárosban. Természetesen a Vasasnál is nagy boldogságot okozott a csúcsra jutni, de egy ekkora hagyományokkal rendelkező vidéki városban, mint Eger, biztosan óriási örömet szereznénk a bajnoki cím elhódításával. Jól éreztem magam a piros-kékeknél, ám nem hiszem, hogy a távozásomat túl kellene lihegni. Játékosok jönnek és mennek, magam is közéjük tartozom. Új céljaim között szerepel, hogy az Egerrel bajnokságot nyerjek. Ettől függetlenül a barátaim megmaradnak a Vasasnál.
– Az imént többes számban fogalmazott, vélhetően Kis Gáborra gondolva. Ezek szerint mindenképpen úgy tervezték, hogy egy csapatnál folytatják a jövőben?
Hosnyánszky Norbert
Született: Budapest, 1984. március 4.
Sportága: vízilabda
Posztja: szélső
Magasság/testsúly: 196 cm/94 kg
Eddigi klubjai: BVSC, FTC, Szeged, Florentina (olasz), Vasas
Jelenlegi klubja: ZF-Eger.
Legjobb eredményei a válogatottal: olimpia bajnok (2008, Peking), Európa-bajnoki ezüstérmes (2006, Belgrád), Eb-bronzérmes (2008, Málaga), Világkupa-ezüstérmes (ezüst 2005).
Beceneve: „Hosi”
– Fontos tényezőnek számított a döntésünkben a közös klub. Ezért alaposan megbeszéltük, hogy mit tegyünk. „Kicsivel” egyszerre kerültünk a Vasashoz és nagyon jó barátok lettünk, ráadásul szeretünk is együtt pólózni, így kézenfekvőnek tűnt, hogy azonos csapatban folytatjuk a pályafutásunkat. Ugyanakkor biztosan eljön majd az az időszak is, amikor más motiválni bennünket és különválnak útjaink. Egyelőre így érezzük jónak.
– Belegondolt már abba, hogy milyen érzést jelent az Európa szerte félelmetes hangulatú Bitskey-uszoda közönsége előtt kedvencként játszani?
– Az elmúlt években bőven volt alkalmam megtapasztalni az egri katlan hangulatát, és kijelenthetem, már most nagyon várom azt, hogy bemutatkozhassak az egri publikum előtt. Természetesen minden játékost motivál, ha csapatának nagyszámú és fanatikus közönsége van, így engem is. Remélem, az elkövetkezendő szezonban sok boldogságot tudunk majd okozni az egrieknek.
– Ha már az örömökről beszélt, mire lehet képes a megerősödött ZF-Eger a 2010/2011-es bajnoki évben?
– Mint már említettem, a bajnoki cím megszerzése az első számú célunk, de természetesen a Magyar Kupát is el akarjuk hódítani. Nemzetközi szinten sokat számíthat a jó sorsolás, ám egy nehezebb ellenféllel szemben is képesek lehetünk felvenni a versenyt. Ha minden jól sikerülne, akkor képesnek tartom a csapatot arra, hogy bejusson az Euroliga Final Fourba. Erről viszont még korai beszélni, ugyanis a legfontosabb a bajnoki arany.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









