Juhász engedett az egriek csábításának
Mik ezek?
X– Miután kiderült, hogy Juhász Károly távozik a Mátraaljáról, azonnal felvettük vele a kapcsolatot, s úgy tűnik, mi bizonyultunk a legkitartóbb kérőnek – válaszolt elégedettséggel a hangjában Iványi Bálint, az NB I/B Keleti csoportjában nyolcadikként zárt SBS Eger-Eszterházy SzSE vezetőedzője.
Juhász Károly (jobbról) gyorsan visszatérne az NB I-be Fotó: Lénárt Márton
– Azt azonban feltétlenül megjegyezném, ha nem lennének olyan tőkeerős támogatóink, mint a HESI Kft. vagy az SBS Kft., esélyünk sem lett volna a megszerzésére. Támadásban és védekezésben is hasznosítható, több poszton bevethető kézilabdázóról van szó, akivel jelentősen bővülhet a taktikai repertoár. Tisztában vagyunk vele, hogy képességei alapján, ő NB I-es játékos, s vélhetően nem is sokat időzne a másodosztályban. A mi céljaink között is szerepel az osztályváltás, bízom benne, hogy együtt tudjuk bejárni ezt az utat – fogalmazott a tréner.
Juhász Károly a játékon kívül a klub utánpótlás-nevelésében is szerepet kap. Információink szerint a felek egy éves megállapodást kötöttek.
– Aki a helyszínen tekintette meg volt csapatom, FTC-PLER elleni utolsó hazai bajnoki mérkőzését az láthatta, milyen nehéz szívvel hagytam el Gyöngyöst – felelte a Hírlap érdeklődésére a 25 esztendős Juhász Károly.
Nyugodtan mondhatom, pályafutásom eddigi legkedvesebb állomása volt a legutóbbi, de most már előretekintek. Miután kiderült, hogy távoznom kell, 2–3, a gyöngyösihez hasonló klubbal is kapcsolatba kerültem, sőt, nem titkoltan francia légióskodás is élénken élt a gondolataimban.
Lakatos László vezeti az NB II-es csapatot
Az NB III. Hevesi csoportjában bajnoki címet szerzett Eger-Eszterházy SzSE II. számú csapata az NB II-ben is megmérettetheti magát. A gárdát a Mezőkövesdi KC együttesétől hazatérő Lakatos László irányítja, aki a szintén általa irányított NB I/B-s junior gárdára építheti a csapatot. A sportág harmadik vonalában a fiatalok mellett azok a kézilabdások is szerepet kapnak, akik a másodosztályú együttesben kevesebb lehetőséghez jutnak.
Az egriekkel már hosszú hetek óta kapcsolatban állok, akik utolsó mentsvárként szolgáltak, ugyanis az év ezen időszakában már nagyon nehéz jó csapatot találni. Komoly célokról hallottam, idén már szeretnének dobogón végezni, de a bajnoki címmel járó esetleges osztályváltástól sem zárkózna el a klubvezetés. Halkan megjegyzem, számomra egyértelműen az aranyérem megszerzése a cél!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. bazso69 2012. július 8. 18:17
Hát Karcsika.....
-
1. Bagoly 1 2012. július 7. 18:07
CSAK AZ EGER!!!!:)
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A mássággal az a legnagyobb probléma, hogy körülötted mindenki normális. Maggie Stiefvater-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!





