Lavina sodorta el a síelőket az országos freeride bajnokságon
Mik ezek?
XSnowboard-ban Liptay Dávid, freeski-ben pedig Szepessy Dávid szerezte meg a magyar bajnoki címet. A lányok snowboard versenyében a három bátor induló közül Fazekas Borbála lett a legjobb. A síelőknek a lavinával is meggyűlt a bajuk, de szerencsésen célba értek.
Huszonkilenc versenyző, köztük 7 síelő és három női snowboardos állt rajthoz a 2700 méter magas hegycsúcson, a pályáktól távol, a szűzhó birodalmában. A verseny helyszíne - egy sziklákkal tagolt - több mint 1 kilométer hosszú, majdnem függőleges fal volt. A résztvevőknek azonban már az indulásért is meg kellett küzdeniük, a rajthoz ugyanis
egy hosszú, meredek falon vezető úton juthattak csak el. A szervezők ragaszkodtak az érintetlen területhez, így már a versenyt megelőzően próbatétel elé állították a ridereket. Aki nem tudta teljesíteni a kicsit sem veszélytelen, két órás sziklamászást teljes felszereléssel, az nem indulhatott a bajnokságon.
A háromtagú zsűri, köztük két francia, négy szempont szerint értékelte az indulók teljesítményét: kontroll, technika, folytonosság és terepválasztás.
A kissé hideg, ám napsütéses időben a síelők nyitották meg a versenyt, akik közül kettejüknek a lavinával is meg kellett küzdeniük. A porhóból síléc nélkül jutottak ki, és gyalogosan értek célba.
Gianni Annoni, a Pomo D'oro étterem tulajdonosa is részt vett a rendezvényen, ám előzetes terveivel ellentétben, nem indult el a versenyen: könnyített pályán csúszott le. Hamarosan megműtik a térdét, így nem vállalta a profi snowboardosoknak is komoly kihívással bíró megpróbáltatást.
Míg tavaly az alpin snowboardosok bizonyultak jobbnak a sportág legmagasabb szintű versenyében, addig idén a freestyle versenyzők aratták le a babérokat.
A dobogósok a verseny szponzorai által felajánlott ajándékokkal lettek gazdagabbak: az első helyezettek egy-egy HTC okostelefonnal, Burn energiaitallal, ezen túl a Billabong és a Dakine ruházataival, a Dainese protektoraival, továbbá a rendezvény környezettudatosságát hangsúlyozni kívánó használt snowboardból készült plakettekkel.
A Magyar Freeride Bajnokság eredménye:
Női snowboard: 1. Fazekas Borbála, 2. Turi Zsuzsanna, 3. Czika Krisztina
Freeski: 1. Szepessy Dávid, 2. Balogh Csaba, 3. Boldizsár Péter
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!









