Mátrai nyitány bükki derbivel
Mik ezek?
XA labdarúgó NB III. Mátra-csoportja 1. fordulójának mérkőzései:
Felsőtárkány SC–Egri FC II.
Felsőtárkány, szombat, 17.00. V.: Szalai Zoltán (Vígh-Tarsonyi G., Székely Á.).
– Kiélezett bajnokságnak nézünk elébe, annyi szent – tekintett előre Vígh Ferenc, a felsőtárkányiak játékos-edzője. – A jó rajt nagyon sokat számít, szeretnénk folytatni a Magyar Kupa mérkőzéssel megkezdett sorozatot. Sajnos e tekintetben a sorsolásunk nem túl bíztató, hiszen az első hét fordulóban azokkal az együttesekkel találkozunk, amelyeket a legjobbak között tartunk számon. Az EFC fiatal csapat, amely vélhetően keveset kockáztat majd, jobbára a felállt védelem ellen kell ügyeskednünk. Ezek a mérkőzések a legnehezebbek, talán az első gól után sikerül felőrölni a riválist.
A felsőtárkányiak sok hasznosítható tanácsot kapnak Vígh Ferenc játékos-edzőtől Fotó: Lénárt Márton
Nagy Endre egri tréner szerint is a mérkőzés favoritja egyértelműen a Felsőtárkány. – Osztálykülönbség van a két együttes között, a házigazdákat a bajnoki címre is esélyesnek tartom – szögezte le Nagy Endre. – A vendéglátók minden tekintetben előttünk járnak, így nem is lehetnek vérmes reményeink. Bízom benne, hogy a fiatalos lendületünk kellő fegyelemmel is párosul.
A várható kezdőcsapatok
Felsőtárkány: Bákonyi (Nótás) – Sebők, Vágó, Bíró, Szűcs Á. – Ragó, Vígh, Nagy P., Kovács Sz. – Besenyei F., Felföldi. Egyéb okból hiányzó: Fekete V., Busai. Sérült: Hompoth.
Eger: Gyárfás – Szabó G., Molnár K., Zsíros, Mikó – Ruszó, Lázár, Kasza, Szőllősi, Kiskartali – Zvara. Sérült: Takács Á. Eltiltott: –.
FC Hatvan–Tura VSK
Hatvan, szombat, 17.00. V.: ifj. Kovács Imre (Landeszmann L., Milavecz P.).
– Nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy az elmúlt bő egy évtizedben nem volt ilyen komoly tétre menő NB III-as bajnokság – kezdte szavait Gálvölgyi István, a hatvaniak vezetőedzője. – A várható átszervezések miatt minden klubnál nagyon komolyan veszik az új bajnokságot, s ennek megfelelően erősítettek. Hatalmas harc várható, s ebben szeretnénk komoly szerepet betölteni. Még a csapatépítés időszakát éljük, akadtak, akik sérülés után tértek vissza, illetve olyanok is, akik csak néhány hete csatlakoztak a kerethez. A nyitányon leginkább azoknak a játékosoknak szavazok bizalmat, akik végigdolgozták velünk a nyarat. Mindkét csapatot gyors, mozgékony labdarúgók alkotják, úgy vélem, az az együttes kerülhet ki győztesen, amely védekezésben kevesebbet hibázik.
A várható kezdőcsapat: Bollók – Illés, Horváth K., Tóth P., Hibó – Surányi, Radovits, Székesi, Arany – Nádudvari, Szabó R. Sérült: –. Eltiltott: –.
Gyöngyösi AK-Ytong–MTK Budapest II.
Gyöngyös, Kömlei spt., vasárnap, 17.00. V.: Pap István Balázs (Katona L., Csáky T.).
– Több poszton is kicserélődött a csapat, de úgy gondolom, megfelelő minőségű labdarúgókkal tudtuk pótolni a távozókat – fogalmazott Török János, a gyöngyösiek vezetőedzője. – Sérülések, betegségek nehezítették a felkészülést, még formálódik az új GYAK. A vezetőség kívánalma, hogy a csapat megőrizze NB III-as tagságát, igyekszünk ennek az elvárásnak megfelelni. A valós erőviszonyokat egyelőre nehéz megtippelni, néhány fordulót követően tisztulhat a kép. Nincs túl sok információnk a fővárosiakról, az viszont mindenképp kijelenthető, hogy a futballt játszó, lendületes csapattal találkozunk. A hazai pálya előnyét kihasználva, bízunk az eredményes szezonkezdetben.
A várható kezdőcsapat: Éles – Oravecz, Nagy Á., Horváth V., Kovács Á. – Barta Á., Nagy G., Nagy Lajos, Nagy László – Molnár B., Ludányi N. Béteg: Vidra. Eltiltott: –.
A további párosítás. Szombat, 17.00: Ózd–Tápiószecső, Salgótarjáni BTC–REAC II., Bükkábrány–Maglód, Nagybátony–Rákosmente KSK.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Valaska József
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





