Mészáros Dániel gyűjt, drukkol, támogat, mert szereti a futballt
Mik ezek?
XA mátrafüredi vállalkozó nagyrédei gyökereit lelkesen ápolja, miként a Vasas SC-hez fűződő kapcsolata is büszkeséggel tölti el. Ereklyéi párját ritkítóak a megyei futball, s ezen keresztül a Szőlőskert Nagyréde SC vonatkozásában. Elhivatott és elkötelezett labdarúgó szurkoló a javából, extrákkal megspékelve.
– Te ezt kinek csinálod? – kérdi többször is a nejem. – A választ magam sem tudom – feleli az 55 éves férfi, miközben a füredi családi ház pincéjében mutatja páratlanul gazdag összeállítását az elmúlt évtizedek futballról szóló cikkeiből. 1954-től keltezve, több mint 15 ezer kivágás, elsősorban a Népújságból, majd Heves Megyei Hírlapból, de a Népsport és más sajtóorgánumok is bőséggel helyet kaptak az évenkénti bontásban gondosan rendszerezett mappákban, amelyhez Lovász Tamás Istvántól és Lukács Györgytől kapott sok-sok segítséget.
„Danika” egyéniségénél azonban kár lenne leragadni gyűjtői mivoltánál. Őszintén bevallja, nem futball szakértő, annál inkább olyan drukker, aki lehetőségeihez mérten anyagilag is segíti kedvenceit. A sort gyerekkorától a Nagyréde, és 1966-tól – barátja, Molnár András hathatós közreműködésével – a Vasas vezeti. Ahogy szülőfalujába, úgy a budapesti Fáy utcai stadionba is szinte már hazajár.
– Illovszky Rudi bácsi nekem olyan volt, mintha az apám lett volna, de Gellei Imrét, Mészöly Kálmánt, Vancsa Miklóst és Komjáti Bandit is személyesen jól ismerem – fejti ki a piros-kék klubhoz kötődő kapcsolatát, s lapozva az archivált bérletek tömkelege között. – Gyöngyöspatai és rédei Vasas-drukker társaimmal évzáró vacsorákat is szerveztünk számukra. Íme, itt a képek, megvan mind.
A labdarúgóként ifjúsági szintig jutó sportember vállalkozói tevékenysége és a mérkőzések látogatása mellett szakít idő arra is, hogy a fizikumát karbantartsa. Az országúti kerékpározással mátrafüredi szenior korú bajnok barátja, Sztruhár József ismertette meg. A „hajtás” azóta rendületlen, miként a Szőlőskert SC működtetését is szívügyének tekinti.
Egy különös, de boldog ember, teli energiával és tenni akarással. Hadd gyűljenek még sokáig az ereklyéi!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









