Morálisan erősebb az EFC
Mik ezek?
XAz NB III. Mátra-csoportja 14. fordulójának mérkőzése:
Egri FC (10.) – Tura-Biotech USA (5.)
Eger, szombat, műfű, 14.30. V.: Kömpf Gyula (Noszlopy Zs., Juhász Sz.).
– Morálisan lényegesen erősebbnek tűnik a keret, az őszihez képest, amit például Diósgyőrben 2–0-ás hátrányból felállva is bizonyított a csapat – vázolta az egri helyzetet László István, az EFC szakmai igazgatója. – Van tartása az együttesnek, amely annak is köszönhető, hogy minden csapategységben meghatározó személyiségek érkeztek.
László István szakmai igazgató reméli, hogy jó irányt vesz az Egri FC csapata és eredményesebb lesz a gárda, mint volt az őszi idényben. Fotó: Lénárt Márton
A kapus Illyés Dániel emberileg is vezéregyéniségnek számít, a középpályán Csatlós Csaba mellett az ősszel szinte végig sérüléssel bajlódott Romhányi Tamás vállalhat nagyobb terheket. A támadósorban Dávid Zoltán és Bardi Gábor szintén nagy erőssége lehet a keretnek. Kár, hogy Zoli hét közben megsérült, így aligha játszhat a turaiakkal szemben.
László István úgy látja, az elmúlt félév soka tanulsággal szolgált, a következtetéseket azonban levonták. Erre példa, hogy a téli felkészülés alatt a célratörőbb támadójátékra fektettek nagy hangsúlyt. Jól tudják azonban, hogy vajmi keveset ér az eddigi munka, ha a bajnoki mérkőzéseken ez az eredményekben nem köszön vissza.
A várható kezdőcsapat: Illyés – Debreceni, Káposzta, Bezzeg, Szűcs – Busai, Jeney, Csatlós, Romhányi – Jeferson, Bardi.
Sérült: Németh T., Dávid. Eltiltott: –.
Az elmúlt öt mérkőzésen
2007. 11. 11.: Tura – Egri FC 4–1
2008. 06. 01.: Egri FC – Tura 1–2
2008. 11. 02.: Tura – Egri FC 1–0
2009. 05. 30.: Egri FC – Tura 2–1
2009. 08. 16.: Tura – Egri FC 2–1
A műfű a turaiak számára sem lesz idegen, tekintve, hogy a felkészülés során a hasonló borítású mogyoródi játéktéren készültek Less Krisztiánék. A kispadon Berla Attilát váltó Jenei Sándor vezetette gárdából télen Aranyos Márk, Varga Ádám (mindkettő Balassagyarmat), Bugyi Szabolcs (Dány) és Román Viktor (Gyál) távozott. Érkezőként Fitt Roland (Pécsi MFC), Balló Harold, Sáth Zoltán (mindkettő Vasas) és Bozóki Dániel (Tatabánya) neve említhető.
Fodor Andrásra emlékeznek
Több százan kísérték ma délután utolsó útjára Fodor Andrást. A hajdani NB I-es egri labdarúgótól a Hatvani temetőben vettek búcsút. A 43 éves egykori csatárra szombaton egyperces gyászszünettel emlékeznek az Egri FC – Tura mérkőzés előtt.
A 14. forduló programja
Március 6., szombat
14.30: Egri FC – Tura
14.30: RAFC – Püspökladány
Március 7., vasárnap
14.30: FTC II. – Jászberény
Április 3., szombat
15.00: Maglód – Dunakeszi
15.00: Ózd – Hevesi LSC
15.30: Gyöngyösi AK – Balmazújváros
Április 14., szerda
16.00: Putnok – Balassagyarmat
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









