Nagy Károly a kihagyott lehetőségek miatt bosszús

Mik ezek?
X– Nagyon sajnálom a srácokat. Összességében megvolt a lehetőségünk akár a győzelemre is, de a kihagyott hétméteresek és ziccerek döntőnek bizonyultak – értékelt a mérkőzés után Nagy Károly, a gyöngyösiek edzője.
Vladan Matics, a vendég fővárosiak trénere így nyilatkozott:
– A közönség számára is élvezhető, jó mérkőzést játszottunk. Úgy érzem, végig kézben tartottuk az eredményt, az utolsó másodpercekben mégis Tóth Koppány védésének köszönhetően sikerült megőrizni a két pontot.
Egészen az utolsó másodpercekig nyílt volt, hogy melyik együttes kerül ki győztesen a párharcból. A fővárosiak ugyan végig vezettek, de a vendéglátóknál mindig mutatkozott annyi erő, hogy felzárkózzanak.
Negyven másodperc volt hátra, amikor Marián Kleis remek szélső megoldással csapata 22. gólját szerezve egyenlített. A fordulásból azonban Kiss Imre talpról megeresztett bombája után ismét az FTC vezetett. A végén az egy pontért támadhatott a GYKK, Nagy Károly időt kért, a hazaiak elképzelése azonban kudarcba fulladt. Kotormán Attila előtt adódott lehetőség az ismételt egyenlítésre, lövésébe azonban a vendégek kapusa, Tóth Koppány belelépett, szerte foszlatva ezzel a gyöngyösi reményeket.
Nyolc büntetőből három volt sikeres
Gyöngyösi KK – FTC-Cityline 22:23 (10:12)
Gyöngyös, sportcsarnok, 1100 néző. V.: Dobrovits Cs., dr. Tájok P.
GYÖNGYÖS: Kovács J. – Benis 2, HORVÁTH SZ. 2, Vadkerti G., TRIVKOVICS, Patócskai, Nigrínyi 2. Cs.: Szabó T. (kapus), Bognár R., Kaplonyi 3 (1), KLEIS 7 (1), SÁNDOR Á. 4, Kotormán 2 (1). Edző: Nagy Károly.
FTC: PERGER – Bendó 1, KISS I. 6, Mazak 3, DR. CZINA, KELECSEVICS 5 (1), Németh T. 4 (1). Cs.: TÓTH K. (kapus), SÁNDOR R. 3 (1), Kovács G., Wieszt Zs., Wieszt K. 1. Edző: Vladan Matics.
Az eredmény alakulása. 6. perc: 0:1, 12. p.: 3:3, 18. p.: 5:7, 24. p.: 6:9, 36. p.: 11:16, 42. p.: 13:17, 48. p.: 16:19, 54. p.: 19:20.
Kiállítások: 12, ill. 12 perc.
Hétméteresek: 8/3, ill. 4/3.
A bajnokság állása
1. Veszprém 16 16 – – 601:389 32
2. Szeged 16 13 1 2 544:466 27
3. Dunaferr 16 11 1 4 436:422 23
4. Tatabánya 17 11 – 6 490:450 22
5. Csurgó 16 9 1 6 457:454 19
6. Kecskemét 16 6 3 7 427:435 15
7. Balatonfüred 15 6 2 7 383:402 14
8. Mezőkövesd 17 5 3 10 487:532 13
9. PLER 16 6 – 10 437:448 12
10. FTC 18 5 1 12 468:514 11
11. Debrecen 18 2 2 14 476:574 6
12. Gyöngyös 18 2 2 14 435:565 6
Következik: Debrecen – Gyöngyösi KK, február 19., péntek, 18.00.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. molly 2010. február 15. 20:54
Két gyenge kapussal, és két gyenge szélsővel, csak vereség lehet.
-
1. "menedzser" 2010. február 15. 16:16
Reméljük,hogy a szélsőjátékosaink komolyabban veszik majd a következő mérkőzéseket,mivel eddig csak Kleis játéka dicsérhető!Hajrá Gyöngyös!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









