Nagy Károly szerint bravúr nélkül nem megy
Mik ezek?
X– A magyar szövetség részéről elvárás az 1–8. helyezés valamelyike, ám ehhez elengedhetetlen a csoportból való továbbjutás.
– Sorsdöntő lehet az oroszok elleni nyitány, ezzel együtt bravúr kell a továbbjutáshoz – tekintett előre Nagy Károly, a B. Braun Gyöngyös vezetőedzője. – Ha nem sikerül nyernünk a szbornaja ellen, az egyben a búcsút is jelentheti. Azzal, hogy a kontinenstornát az áprilisi olimpiai selejtezőre való felkészülés egyik állomásaként emlegetik, úgy gondolom, csak a terhet igyekeznek levenni a csapat válláról. A csoport első három helyezettje jut tovább a középdöntőbe, a legjobb 12 közé.
– Balogh Zsolt, Sándor Ákos és Halász Máté személyében három gyöngyösi játékos is tagja volt a válogatott bő keretének, aztán mindhárman itthon maradtak.
– Az, hogy meghívást kaptak a bő keretbe, jelzés arra, hogy szem előtt vannak. Ám azt látni kell, hogy alkatilag sem Halász, sem Balogh nem elegendő a posztján. Mindhárom srác képes nagyon szép dolgokra, de nemzetközi szinten ez még kevés. Rajtuk múlik, mennyi pluszt hajlandóak vállalni azért, hogy még jobbak legyenek. Az elkövetkezendő fél évben remélem, hogy bizonyítják, hogy ettől még többre hivatottak.
– Talán az örömteli, hogy a felkészülés idejére nem kell nélkülöznie őket. Hogyan halad a munka gyöngyösi klubnál?
– Pál Gergely és Michal Melus távozás után, még több szerepet kaphatnak a fiatalok. A jövő héttől már felkészülési mérkőzéseket is játszunk. Elsőként hétfőn 18 órától az Ázsia-bajnokságra hangoló Bahrein válogatottjával csatázunk a gyöngyösi sportcsarnokban. A későbbiekben az Egyesült Arab Emírségekkel és az Orosházával is tartunk közös gyakorlásokat.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









