Nyolc játékossal erősített a Felsőtárkány SC
Mik ezek?
XBocsi Zoltán edző együttese minden csapatrészben felülmúlta a tárkányiakhoz hasonlóan még alakuló borsodiakat. Érdekességként szolgált, hogy a vendégek hálóőr nélkül érkeztek, így mindkét kapuban ózdi portás állt.
Egri kölcsönjátékosként Érsek Martin tavasszal Egerszalókon futballozott. Ezt ősszel az NB III-ban teheti. Fotó: Lénárt Márton
– A bajnokcsapat tagjai közül Lehóczky Zsolt, Fükő Tibor és Pusoma Róbert más klubnál kezdi a nyári felkészülést, Novák Zoltán, Novák Tamás, Erdős József és Béres Mihály pedig úgy döntött, befejezi aktív sportpályafutását – válaszolt érdeklődésünkre Bocsi Zoltán. – Meggyőződésem, hogy utóbbi négy játékos a kora ellenére még mindig megállná a helyét az NB III-ban, így rájuk úgymond aranytartalékként továbbra is számítunk.
Mint megtudtuk, a nyári időszakban a tárkányiak feltett szándéka volt, hogy megfiatalítsák a csapatot, ami egyben egy teljesen új együttes kialakítását is jelenti.
- Végül úgy döntöttünk, hogy Gáspár Renátó, Vona Árpád, Érsek Martin (mind Egri FC), Reményi Roland (Novaj-Ostoros), Csóka Róbert (Pétervására), Baji Ádám (Andornaktálya), Szabó Gergely (Bükkábrány) és Sárosi Gábor (Maklár) leigazolásával kívánjuk pótolni a távozókat - folytatta Bocsi Zoltán. - Kapusposzton még feltétlen szükség lenne érkezőre. Az egyik kiszemeltünk az egri nevelésű Nótás Attila, aki legutóbb a Debreceni VSC U17-es csapatában védett. Tizennyolc fős keret kialakításán dolgozunk, a folytatásban még egy-két gyengébbnek vélt posztra érkezhetnek új labdarúgók. Tehetséges, fiatal társaság alakult, ám nagyon sokat kell még dolgozni a sikerek érdekében. A felkészülési időszakban heti négy edzés és egy edzőmérkőzés szerepel a programban.
A keddi előkészületi mérkőzés eredménye:
Ózdi FC – Felsőtárkány SC 2–4 (0–2).
G.: Domán T., Baji Á., Érsek M., Csóka R.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









