Pólós Eb: dobogó a cél mindkét magyar csapatnál
Mik ezek?
XAz erősebbik nemnél 12 nemzeti együttes részvételével zajló tornával párhuzamosan, ugyancsak a horvát fővárosban, keddtől medencébe szállnak a nők is: náluk 8 csapat, közte a magyar küzd meg a kontinensviadal érmeiért.
A férfiaknál két hatos csoportban zajlik az Eb első szakasza, s a körmérkőzések dömpingjében Kemény Dénes alakulata rögtön a németek után, hétfőn az „ősi mumus” szerb csapattal találkozik, majd szerdán a görögök, pénteken az oroszok, vasárnap, az alapszakasz befejezéseként pedig a macedónok jönnek.
Szécsi Zoltánék (hátul) vasárnap a németek ellen kezdenek. Fotó: Lénárt Márton
A magyarok célja természetesen ezúttal sem lehet más, mint a dobogós helyezés elérése, ám a szakmai végcél mégiscsak és újfent a soros olimpia, a 2012-es londoni csúcsesemény, ott kell majd megint igazán nagyot alkotnia a vízben az egymás után három nyári ötkarikás játékokon is első Kemény-csapatnak. Önmagukban is van persze értékük az Eb-érmeknek, hiszen a kontinensviadal a legjelentősebb idei sportági vetélkedő az európai póló számára, ám külön tétje is akad a zágrábi földrészközi találkozónak, amennyiben a horvátországi seregszemlén ki lehet harcolni a 2011-es, sanghaji világbajnokságon való indulás jogát. Elvben csak az első három válik vb-indulóvá, a gyakorlatban azonban jóval gyengébb helyezéssel is kijuthatnak csapatok a 16 csapatos kínai vb-re. Mégpedig azért, mert az idei nagy – selejtezőnek is számító – tornákon már több válogatott hozzájutott a világbajnoki kvalifikációhoz, ennél fogva ezek a gárdák – a Világliga-győztes Szerbia, a második, amúgy Európa-bajnoki címvédő Montenegró, aztán a Világkupán Szerbia mögött végzett Horvátország, az ott harmadik Spanyolország és a Vk-ötödik Románia, tehát öten – már „nem számítanak”. Vagyis ha ad abszurdum ez az öt együttes foglalná el a mostani Eb első öt helyét, még a nyolcadik pozícióban záró válogatott is kijuthatna Sanghajba.
A Vl-t és a Vk-t egyformán kihagyó magyar válogatott nem holmi alsóházi pozícióra készül a Mladost-uszodában, hanem a legjobb négy közé. A szövetségi kapitány egyértelműen az elődöntőbe jutás feladatát fogalmazta meg, a játékosok pedig összebeszélés nélkül is medált, jó néhányan kifejezetten aranyat várnak maguktól.
A szeptember 5-én, vasárnap záruló csoportmeccsek után a két hatos első helyezettjei egyből a legjobb négy közé lépnek, míg az elődöntő másik két helyéért a csoportmásodikok a másik szextett harmadikjával játszanak keresztbe, s e párok nyertesei szállnak aztán vízbe a medálokért.
A magyar válogatott névsora: Nagy Viktor, Szécsi Zoltán – kapusok; Biros Péter, Bundschuh Erik, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Madaras Norbert, Szivós Márton, Török Béla, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton – mezőnyjátékosok.
A nőknél 8 együttes viaskodik két négyes csoportban, s itt is azonnal elődöntőt ér a csoportelsőség, míg a második-harmadikak keresztbejátszanak a négybe kerülésért. A magyar válogatottnak különösebb izgulnivalója nincsen, tudniillik az Eb előtt rendezett új-zélandi Világkupán hatodik lett, ennél fogva világbajnoki kvalifikációt harcolt ki magának. Ezzel együtt Drávucz Ritáék is fel akarnak állni a dobogóra az Eb eredményhirdetésekor. Petrovics Mátyás szövetségi kapitány szerint ha csapata úgy játszik Zágrábban is, mint a Vk-n, különösen annak hajrájában, bejuthat a négy közé.
– Nagyjából hét egyforma erejű válogatott indul az Eb-n. Sok múlik azon, hogy kellően felfrissült állapotban vágunk-e neki a sorozatnak. Ne feledjük: a csoportban ott vannak az utóbbi időben rengeteget fejlődött spanyolok mellett az olimpiai bajnok hollandok, sok múlik tehát a kezdésen. A sikeres kezdésen, amelyet a hollandok elleni, keddi nyitómeccsen kell elérnünk...
A gárda a hollandok után két nappal ütközik meg a spanyolokkal, majd zárásul – szombaton – a németek következnek.
A csapatnévsor: Gyöngyössy Anikó, Kasó Orsolya – kapusok; Bujka Barbara, Drávucz Rita, Keszthelyi Rita, Kisteleki Dóra, Kisteleki Hanna, Menczinger Katalin, Poszkoli Rita, Szücs Gabriella, Takács Orsolya, Tóth Ildikó, Valkai Ágnes – mezőnyjátékosok.
A csoportbeosztások
Férfiak
A csoport: Montenegró, Horvátország, Olaszország, Románia, Spanyolország, Törökország
B csoport: Szerbia, MAGYARORSZÁG, Németország, Görögország, Oroszország, Macedónia
Nők
A csoport: Oroszország, Horvátország, Görögország, Olaszország
B csoport: Spanyolország, MAGYARORSZÁG, Hollandia, Németország
A teljes program
Férfiak
Augusztus 29., vasárnap
10.00: Törökország – Románia
11.30: Oroszország – Macedónia
13.00: MAGYARORSZÁG – Németország
16.30: Szerbia – Görögország
18.00: Olaszország – Spanyolország
20.40: Montenegró – Horvátország
Augusztus 30., hétfő
10.00: Németország – Oroszország
11.30: Spanyolország – Románia
13.00: Olaszország – Montenegró
16.30: Szerbia – MAGYARORSZÁG
18.00: Görögország – Macedónia
20.40: Horvátország – Törökország
Augusztus 31., kedd: szünnap
Szeptember 1., szerda
10.00: Oroszország – Szerbia
11.30: Törökország – Olaszország
13.00: Macedónia – Németország
16.30: MAGYARORSZÁG – Görögország
18.00: Románia – Horvátország
20.40: Montenegró – Spanyolország
Szeptember 2., csütörtök: szünnap
Szeptember 3., péntek
10.00: Szerbia – Macedónia
11.30: Montenegró – Törökország
13.00: MAGYARORSZÁG – Oroszország
16.30: Görögország – Németország
18.00: Olaszország – Románia
20.40: Spanyolország – Horvátország
Szeptember 4., szombat: szünnap
Szeptember 5., vasárnap
10.00: Szerbia – Németország
11.30: Oroszország – Görögország
13.00: Törökország – Spanyolország
16.30: MAGYARORSZÁG – Macedónia
18.00: Románia – Montenegró
20.40: Olaszország – Horvátország
Szeptember 6., hétfő: szünnap
Szeptember 7., kedd
Helyosztók a 9–12. helyért
13.00: A5 – B6 (QF1)
15.00: A6 – B5 (QF2)
Keresztbejátszások az elődöntőért:
17.45: A2 – B3 (QF3)
20.40: A3 – B2 (QF4)
Szeptember 8., szerda: szünnap
Szeptember 9., csütörtök
Helyosztó
10.00: QF1 vesztese – QF2 vesztese a 11. helyért
A 7–10. helyért
12.00: QF1 győztese – B4 (SF1)
14.00: QF2 győztese – A4 (SF2)
A döntőbe jutásért:
17.45: QF4 győztese – A1 (SF3)
20.40: QF3 győztese – B1 (SF4)
Szeptember 10., péntek
Helyosztók
10.00: SF1 vesztese – SF2 vesztese a 9. helyért
12.00: SF1 győztese – SF2 győztese a 7. helyért
14.00: QF3 vesztese – QF4 vesztese az 5. helyért
Szeptember 11., szombat
17.45: SF3 vesztese – SF4 vesztese a 3. helyért
20.40: döntő
Nők
Augusztus 31., kedd
15.00: Spanyolország – Németország
16.30: Hollandia – MAGYARORSZÁG
18.00: Horvátország – Oroszország
19.30: Görögország – Olaszország
Szeptember 2., csütörtök
15.00: Hollandia – Németország
16.30: Görögország – Oroszország
18.00: Horvátország – Olaszország
19.30: Spanyolország – MAGYARORSZÁG
Szeptember 4., szombat
15.00: Németország – MAGYARORSZÁG
16.30: Spanyolország – Hollandia
18.00: Horvátország – Görögország
19.30: Oroszország – Olaszország
Szeptember 6., hétfő
Helyosztó a 7. helyért
15.30: A4 – B4
Keresztbejátszások az elődöntőért:
17.30: A2 – B3 (QF1)
19.30: B2 – A3 (QF2)
Szeptember 7., kedd: szünnap
Szeptember 8., szerda
Helyosztó az 5. helyért
15.30: QF1 vesztese – QF2 vesztese
A döntőbe jutásért:
17.30: QF2 győztese – A1 (SF1)
19.30: QF1 győztese – B1 (SF2)
Szeptember 9., csütörtök: szünnap
Szeptember 10., péntek
17.30: SF1 vesztese – SF2 vesztese a 3. helyért
20.00: döntő
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









