Ragó közelít Heveshez, Fekete sorsa bizonytalan
Mik ezek?
XA Balázs Tihamér irányította Hevesi LSC nyári első edzőmeccsén pályára lépett a füzesabonyi illetőségű Ragó Bence, aki az NB II-es Mezőkövesdtől érkezhet a hevesiekhez, amennyiben a két klub megállapodik egymással. A játékos már igent mondott az NB III-as egyletnek, ahol azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy Fekete Viktor leigazolása meghiúsul.
Ragó Bence (balra) Mezőkövesdről érkezve erősítheti a hevesieket. Fotó: Lénárt Márton
A strandlabdarúgó válogatott csapatkapitányával egyelőre nincs megegyezés, és noha Hevesen nagyon bíztak benne, hogy a soraikban tudhatják a labdarúgót, elképzelhető, hogy a támadó nagypályán nem lesz Besenyei Ferencék társa. Forgács Dániel ugyanakkor csatlakozhat Kócziánékhoz, a Novaj-Ostoros középpályásával hétfőn egyeztetnek a HLSC vezetői.
Előkészületi mérkőzésen:
Hevesi LSC – Jászberény 2–1 (1–0)
HEVES: Éles (Áncsán) – Földesi, Molnár Z., Nagy P., Kovács Á. – Urbán, Kaló (Laubert G.), Besenyei Zs. (Ragó), Nagy L. – Kóczián, Balogh B. (Besenyei F.).
JÁSZBERÉNY: Papp T. (Papp N.) – Móczó, Lukácsi, Majzik, Vaszicsku – Hájas (Tüdős), Székesi, Gulyás L., László (Csőke) – Tóth M. (Németh M.), Molnár B. (Garcs).
Gólszerzők: Urbán, Besenyei F., ill. Garcs.
A hevesiek július 22-én, csütörtökön 18 órától a Dunakanyar-Vác együttesét látják vendégül edzőmeccsen.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









