HEOL

A jó csatár gólt lő. Egy méterről, ötről, tíz, húszról. Mindegy. Ha úgy adódik, akár a hátáról pattant befelé a labda, amellyel szoros barátságot ápol. A nézők nem azért szeretik, mert előre köszön, meg „rendes fiú”, hanem, mert rendre betalál az ellenfél kapujába.

Nagy kincs az ilyen. Ha van, szinte megfizethetetlen. Az egrieknél egész ősszel hiányzott egy „befejező” csatár, még szerencse, hogy a középpályás Farkas Ádám nem csak a gólpasszokat szórta, hanem a gólokat is. Amikor sajtómunkás kollégám Simon Antaltól azt kérdezte, hogy Simeon Hrisztov személyében megtalálta-e a tavaszi sikerek letéteményesét, az egri edző azt felelte: Olasz, Horváth és Pavlov személyében is akadnak támadók a keretben, akiktől összességében több találatot vár, mint azt tették az elmúlt szezonban.

A macedón csatár duplázott az FTC ellen, mutatva: tényleg mocorog benne valami, és nem azért, mert a szíve „zörög”. Hriszto magára találásától egri szempontból azonban még fontosabb volt a zöld-fehérek elleni edzőmeccsen, hogy 700 néző állta körbe a műfüves pályát. A népes közönség hazai szimpatizánsait két, formás támadás végén elért góllal és masszív csapatjátékkal sikerült kiszolgálni. Nem kis tett ez kérem, még akkor sem, ha a szombaton látott Fradi képességek szintjén körülbelül olyan messze áll szakvezetője futballista tudásától, mint az Üllői úti fák az égtől.

Egerben NB I-es magasságokba vágynak, amihez az irány és az út is helyesnek látszik. Ha így haladnak, egyértelmű lesz a jövő. Mint jó csatárnak a góllövés.