Szécsi mégsem tesz feljelentést
Mik ezek?
XAzért ragadtam billentyűzetet, mert a médiában az elmúlt napokban megjelent cikkekben a bajnoki döntő után történtek nagy nyilvánosságot kaptak. Ezek alapján úgy tűnhet, hogy én a teljes Vasas tábort próbálom „démonizálni”. Ez távolról sem áll szándékomban, sőt! Ahogy ott a meccs után, ezúton is szeretném megköszönni a bajnoki döntő mindhárom meccsén mutatott sportszerű szurkolásukat.
Szécsi Zoltán nem tereli hivatalos mederbe a vasárnap történteket FOTÓ: LÉNÁRT Márton
Sajnos azonban van közöttük körülbelül 3-5 olyan „ember” aki erősen illuminált állapotban úgy gondolja, hogy teljesen normális viselkedés az ellenfél – gyakran többszörös olimpiai bajnok – játékosait, edzőit becsületsértő módon pocskondiázni, köpködni és most már megütni is!
Ezekre az „emberekre” nyilatkoztam tavaly, hogy „lumpenprolik”. Nyilván Ők próbálják magukat összemosni a normális és teljesen sportszerű, gyakran kedves Vasas szurkolókkal. Ez azért is sajnálatos, mert ezek az emberek nem csak a mi (játékosok) szórakozásunkat teszik tönkre, hanem azoknak a gyakran 2-3000 fős Tábort alkotó normális szurkolókét is, akik nem a balhéért, hanem a színvonalas vízilabdáért, a csapatuk buzdításáért jönnek ki a meccsekre.
Emiatt a 3-5 ember miatt nem jár ki már évek óta édesanyám sem a Vasas elleni mérkőzéseinkre, aki egyébként 13. kerületi lakos, szőke, kékszemű és a több, mint 50 évnyi sebészi munkájáért a Magyar Köztársasági Érdemrend Aranykeresztjével kitüntetett orvos.
Úgy értesültem, hogy a következő szezontól a résztvevő játékosokat, edzőket plexivel védik majd ezektől a renitens egyedektől a Komjádi uszodában, ezért korábbi szándékommal ellentétben mégsem tettem rendőrségi feljelentést. Így legalább nyugodtan tudok az olimpiai felkészülésre koncentrálni.
És végezetül a legfontosabb, amiről a történtek sajnos elterelték a figyelmet: ezúton is gratulálok a Vasas vízilabda csapatának az idei évéhez, és kívánok sok sikert a Final Fourhoz!
Üdvözlettel:
Szécsi Zoltán
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. Bohócpárt 2012. május 1. 16:41
Elég sportszerű hozzáállás! Bár én nem lehettem ott a Komjádi uszodában,(amit sajnálok), de ettől függetlenül így is örülök az eredményeteknek!Kívánom, hogy az olimpiai aranyat újra hozzátok el!
Legyetek "Kemények"!
Azokat a szurkolókat viszont, ki kell emelni és többet nem engedni be semmilyen sportmérkőzésre! Nem kell a balhé!
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





