Szécsi olimpiai aranyat, Kocsis NB I-es szereplést remél
Mik ezek?
XSzécsi Zoltán, a ZF-Eger háromszoros olimpiai bajnok vízilabdakapusa: – Összességében teljesen jónak értékelem a mögöttünk álló évet, mert minden sérülésemből sikerült kilábalnom, remélem, végérvényesen. Az Eger színeiben a város első aranyérmét tudtuk megszerezni, ami nagy dicsősége pályafutásomnak. Legalább ilyen 2012-es esztendőre számítok, egy picikével jobb Bajnokok Ligája szerepléssel. Ha pedig már ilyen maximalista vagyok, csak jó lenne a negyedik ötkarikás aranyat a nyakamba akasztani, valamint januárban, Eindhovenben Eb-t nyerni, ezt ugyanis még nem sikerült elérnem.
Balogh Zsolt, a B. Braun Gyöngyös kézilabdacsapatának átlövője: – Nem bántam meg, hogy hazatértem Németországból. Nehezen találtam magamra, de az év végi válogatottbeli meghívó is arról árulkodik, hogy javul a teljesítményem. Arra, hogy a nemzeti csapat tagjaként ott legyek a januári szerbiai Európa-bajnokságon, kevés esélyt látok. Egyelőre Ancsin Gábor, Mocsai Tamás és Krivokapics Milorad is előttem áll. A Gyöngyössel is szép eredményeket értünk el, az alapszakasz végén az 1–8. közé kerülés kézzel fogható közelségbe került. A 2012-es évben is azért dogozom, hogy klubcsapatomban és a válogatottnál is még jobb legyek.
Kocsis Zoltán, az Egri Futball Club ügyvezetője: – Hosszú, várakozásokkal teli évek után László István véghez vitte a csodát, s a városnak ismét NB II-es csapata lett. Ezt szeretnénk folytatni egészen az NB I-ig. Jó lenne ismét „oroszlánbarlangot” kialakítani, hogy bármelyik csapat is érkezzen hozzánk, remegő lábakkal lépjen a stadion gyepszőnyegére. Orbán Viktor miniszterelnök soha nem látott lehetőségekhez juttatta a magyar labdarúgást, amellyel szeretnénk élni, és igazi focit akarunk Egerbe varázsolni. Köszönet Jámbor János úrnak, aki a honi futball igazi mecénása; Vancsa Miklósnak, aki egész életében a labdarúgásért élt-halt, Egerben pedig történelmet ír. Új korszak kezdődött, amiért kijár a hála Habis László polgármesternek, Rázsi Botond alpolgármesternek és Kovács Géza sportiskola-igazgatónak, mert kifogástalan körülményeket biztosított az NB II-es csapatnak. Azt szeretnénk, ha sokan lennének részesei egy tavaszi csodának, és minél többen szurkolnának az Egri FC-nek.
Széles-Kovács Gyula, az EKF-Eger-HÉSZ kosárlabdázóinak szakmai igazgatója: – 2011 tavaszán kissé csalódott voltam, mert előzetesen azt terveztük, meggyőzőbb szerep jut nekünk a rájátszásban. Ősszel két fiaskót leszámítva szinte hibátlanul meneteltünk, nem titkoltan ez a szándékunk most tavasszal is. A Hepp-kupában egy éve a második helyen végeztünk, de a január 7–8-ai salgótarjáni Final Fourban is szeretnénk döntőt játszani, ami megint Magyar Kupa-indulást eredményezne. Ezen kívül egyetlen kicsi lépést szeretnénk megtenni, ezt pedig az a plusz jelentené, ha sikerülne a bajnokság végén a dobogón végezni.
Ofella Zoltán, az FC Hatvan labdarúgóklub elnöke: – A társasági adókedvezménynek köszönhetően befolyt összegből a pályázatban szereplő feladatokat szeretnénk mielőbb teljesíteni. Első lépésben az infrastruktúrát kívánjuk fejleszteni, ezen kívül az utánpótlás-nevelésnél is előre kívánunk lépni. A felnőtt csapat őszi szereplése nem sikerült túl rózsásra, de a játékosállomány alapján túlzott reményeink igazán nem is lehettek. Tavasszal mindent megteszünk azért, hogy meghosszabbítsuk a tagságunkat a sportág harmadik vonalában. Hosszú út elején járunk.
Nász Norbert, a megyei I-ben listavezető Hevesi LSC labdarúgócsapatának védője: – A zűrösre sikeredett utolsó NB III-as évünket követően mostanra ismét egy nagyon jó közösség alakult, amely ráadásul eredményesen is szerepel a megyei I. osztályban. Számomra a magasabb szinten való futballozástól már fontosabb, hogy 2012-ben is hasonló közegben sportolhassak. Bízom benne, hogy erre továbbra is lesz lehetőségünk, s a sérülések, betegségek is elkerülnek bennünket. Újévi fogadalmakat nem teszek, remélem, hogy szép sportélményeket tartogat az új esztendő.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





