Szerencs ellen, csak száz pont fölött
Mik ezek?
XNB I/B, kelet, férfiak, 14. forduló
EKF-Eger-HÉSZ – Szerencs VSE
105-53 (34-14, 17-16, 29-19, 25-4)
Eger, Eszterházy-csarnok, 100 néző.
V.: Jobbágy I., Torzsa P., Domán I.
EGER:ERDEI 25/18, Máté 15/6, DONGÓ 8, Farkasinszki 8, Kováts 8. Cs.: SZERDAHELYI 13, Krasznai 2, KLEPEJ 10 /6, Szarvas 7/3, Gábriel 4/3, Jakab, Baumann 5/3. Edző: Váczi Péter. Szakmai-igazgató: Széles-Kovács Gyula.
A beteg Zsemlye Sándor nélkül is összejött a kiütéses győzelem az EKF-Eger-HÉSZ férfi csapata számára, a szenvedő fél - ebben a szezonban már harmadjára -, a Szerencs együttese volt. A listavezető egriek már az első tíz percben tudatosították a sereghajtóval, mi is lesz a sorsuk a négy negyed során. A második etap mégis lazábbra sikeredett,
Váczi Péter hamar időt is kért, rendezni a fejeket. Fordulás után a kisebb fejmosásnak köszönhetően már nyoma sem volt a gyengébb teljesítménynek. Erdei Ádám triplái megnyitották az utat a többi hármasnak, így végül tizenhárom távoli pontszerzésig meg sem álltak a főiskolások. Az utolsó percek az örömjátékról szóltak, Dongó Péter egy Baumann Dávid féle önfeláldozó labdaszerzés után megszerezte a századik pontot, amit nagy ováció és még további öt pont követett.
Váczi Péter:- Jól kezdtük a mérkőzést, aztán a második negyedben valamilyen oknál fogva könnyelműen játszottunk. Fel is kellett emelni a hangomat, hogy továbbra is vegyük komolyan a meccset, így aztán a második félidő már megint simán alakult.
Következik:DEAC – EKF-Eger-HÉSZ, Debrecen, február 11., szombat, 18.00.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. Bagoly 1 2012. január 28. 19:23
Szép volt FIÚK!HAJRÁ EGER!!CSAK AZ EGER!!!
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Abból, hogy két ember nem érti meg egymást, nem következik, hogy az egyik hibás. Beauvoir-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Téli fogások savanyú káposztával
Hihetetlenül egészséges, olcsón és mindenhol beszerezhető, leves, saláta és gazdag egytálétel is készülhet belőle. Persze magában elcsipegetni sem utolsó, de érdemes e remek alapanyagot sokszor variálni!









