Varga László jó barátok közé került Egerbe
Mik ezek?
XAz ősszel a Nyíregyházi KSE színeiben 13 mérkőzésen 99 gólt szerzett Varga László télen mondott igent az SBS Eger-Eszterházy SzSE férfi kézilabda-együttesének hívó szavára. A 26 esztendős irányító bemutatkozására azonban vasárnapig várni kellett.
Varga László (22) bármilyen eredményt el tud képzelni FOTÓ: LÉNÁRT MÁRTON
– Nem lehetett túl jó érzés Nyíregyházán a lelátóról figyelni a társakat.
– Az átigazolásom alkalmával a két klub között született egy állítólagos szóbeli megállapodás, mely szerint a nyitányon nem lépek pályára volt kenyéradóm ellen – kezdte Varga László. – Ennek ellenére szerettem volna játszani, és emiatt kisebb nézeteltérés alakult ki. Végül a lelátóra kényszerültem.
– Vasárnap 17 órától viszont hazai környezetben mutatkozhat be új klubjában. Miért döntött az egri szerepvállalás mellett?
– Az őszi teljesítményem jó pár klub érdeklődést felkeltette. Az, hogy mégis az egriek ajánlatát fogadtam el, többrétű. Egyrészt nagyon szimpatikus az egylet és a város, másfelől olyan társak közé kerültem, akikkel remekül érzem magam. Juhász Zoltán például gyermekkori jó barátom.
– Milyen esélyeik lehetnek a Cegléddel szemben?
– Érzem olyan erősnek a keretünket, hogy vendéglátóként bármely csapat ellen győzelemmel zárjunk. Ez alól a még veretlen listavezető sem kivétel, amely szinte már bajnoknak tekinthető. Bármilyen eredményt el tudok képzelni. A hosszú évek alatt kialakult súrlódásmentes csapatjáték viszont mindenképpen mellettük szól.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









