Közélet

2016.10.28. 17:42

Ingyen koszt rászorulóknak

A jövő héten, az őszi szünetben ismét ingyenesen étkezhetnek azok a rászoruló gyerekek, akiknek a szülei ezt írásban kérik. Megyénkben is sokan élnek a lehetőséggel.

Barta Katalin

Hivatalosan október 29-től november 6-ig tart az idei őszi szünet az oktatási intézményekben, de hamarosan itt a téli szünet is, ami december 22-től 2017. január 2-ig tart majd. Ez azt is jelenteni, hogy a szünidőben, hétköznapokon jár az ingyen étkezés a rászoruló családok gyermekeinek. A szolgáltatást igényelni kell! Nem árt tudni, hogy az étel sok helyen ebédhordóban is hazavihető. Figyeljen oda és kérjen segítséget, hogy ne éhezzen otthon a vakációban a gyermeke!

Idén január 1-jétől jelentősen módosult a gyermekvédelemről, illetve a gyámügyi igazgatásról szóló törvény. Ennek egyik lényeges eleme, hogy ettől az évtől minden iskolai szünidőben ingyenesen étkezhetnek azok a rászoruló gyerekek, akiknek a szülei ezt írásban kérik. Kíváncsiak voltunk, hogy megyénk településein hányan élnek az állam által nyújtott segítséggel.
Szűkebb hazánk településein a gyermekjóléti szolgálatok koordinálják a feladatot. Megtudtuk: mindenütt időben kiértesítették a szülőket a lehetőségről, és arra kérték őket, hogy írásban nyilatkozzanak arról, igénybe kívánják-e venni az ingyenes étkezést.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Képünk illusztráció Fotó: Berán Dániel
[/caption]

Egerben 352 gyermek jogosult az állami segítségre – tudtuk meg Hajdú Erikától, az egri polgármesteri hivatal Humán Szolgáltatási csoportjának munkatársától. Elmondta, szeptember közepéig megküldték az érintett szülőknek az értesítést és ez alapján a Gyermekjóléti és Bölcsődei Igazgatóság szervezte meg a térítésmentes étkeztetést, amelyet november 2-től 4-ig vehetnek igénybe. A meleg étel elvitelére a Semmelweis Bölcsőde konyhájáról lesz lehetőség, naponta 11.30.-12.30. között. Ez az időtartam a nyári étkeztetéshez képest egy órával rövidebb, tekintettel arra, hogy a közegészségügyi szerv a korábbi két órát aggályosnak találta.
A leadott nyilatkozatok alapján eddig 65 család 122 gyermeke kívánja igénybe venni az étkeztetést. A Család és Gyermekjóléti Központ Belvárosi és Felsővárosi Csoportjának munkatársai koordinálják és segítik az igénybe vételt, az adminisztrációt.

Ingyenesen biztosítja az őszi és téli szünetben is az iskolai ebédet a Gyöngyösi Önkormányzat a hátrányos helyzetű, valamint a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek részére. A térítésmentes szünidei gyermekétkeztetés összesen 584 családot érint, eddig az ebédet 125 gyermeknek igényelték. Az őszi szünetben 3 munkanapon keresztül, a téli szünetben pedig 1 hétig lesz majd lehetőség ingyen ebédelni – nyilatkozta Horváth Gábor igazgató, intézményirányító igazgató. A városban egyelőre 10 bölcsődés, 25 óvodás és 90 iskolás gyermek juthat az ingyen ételhez az Arany János Általános Iskola konyháján. Az ételt helyben is megehetik, de ételhordóban is el lehet vinni.
Mátraderecskén 34 jogosult gyermekből 11-en jutnak hozzá a vakációs ingyen koszthoz. Ők az iskola menzáján fogyaszthatják el az ebédet – tudtuk meg Forgó Gábor polgármestertől.

Lényeges tudnivaló, hogy mostantól az intézményi étkeztetésen túl az intézményi jogviszonnyal nem rendelkező, erre rászoruló gyermekek is jogosultak térítésmentesen étkezni, ha a szülők ezt írásban jelzik. A kisebb falvakban, településeken élőknek is érdemes tudni, hogy a gyermek lakóhelye szerinti önkormányzatnál kell kérnie a szülőnek írásban az ingyenes szünidei étkeztetést.

Minden településen kötelező megszervezni 

Lényeges tudnivaló, hogy mostantól az intézményi étkeztetésen túl az intézményi jogviszonnyal nem rendelkező, erre rászoruló gyermekek is jogosultak térítésmentesen étkezni, ha a szülők ezt írásban jelzik. A kisebb falvakban, településeken élőknek is érdemes tudni, hogy a gyermek lakóhelye szerinti önkormányzatnál kell kérnie a szülőnek írásban az ingyenes szünidei étkeztetést. A költséget az állam állja. Ám az ingyen étel csak azoknak jár, akik ezt írásban igénylik. A kormány egyébként tavaly szeptembertől tette ingyenessé az óvodások, bölcsődések étkeztetését.
kepszöveg: Jövő héten az őszi szünetben három napra jár az ingyen ebéd minden rászoruló gyermeknek. A szülőknek írásban kellett nyilatkozni, hogy élnek-e a lehetőséggel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!