ElpáH(E)OLó

2016.10.24. 13:25

Jobb későn?

Miért kell minderre 2019-ig várni?

Barta Katalin

Őszintén mondom, nagy öröm, hogy elkészült Magyarország Digitális Oktatási Stratégiája. Mint azt a napokban megtudtuk, a 2019 őszén kezdődő tanévben már tömegesen – nagyvárosban, kistelepülésen, általános és középiskolában, a felsőoktatásban és a szakképzésben – érezhető lesz, hogy más logika, más működés jellemzi a magyar oktatási rendszert.

Legalábbis ezt nyilatkozta a Digitális Jólét Program összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos. Deutsch Tamás szerint ennek köszönhetően valóban európai szintű tudást tudnak majd elsajátítani a diákok. Itt egy pillanatra azért eltöprengtem, vajon az elmúlt években milyen szintű tudást kaptak a magyar gyerekek?

De ne ragadjunk le a részleteknél! A biztos azt is mondta, a stratégia a teljes magyar oktatási, köznevelési rendszert lefedi, s hogy az oktatás digitalizálása többek között magában foglalja az internetelérés bővítését is. Konkrétabban: három és fél éven belül az összes magyar iskola szélessávú internetkapcsolathoz jut. A miniszterelnöki biztos szerint a magyar oktatási rendszer sok évtized óta a legnagyobb fejlődésén, gyarapodásán mehet keresztül, s abban bíznak, hogy mindez az informatikusok képzéséhez is ad majd egy lökést.

Szóval kivétel nélkül remek hírekről számolt be a biztos, ami jó. Mindössze egy kérdésünk van: miért kell minderre 2019-ig várni, amikor jószerével már ma is óriási hátrányban vagyunk a szomszédos országokhoz képest a digitális oktatás, képzés terén. Három év nagy idő, s ha a digitális fejlődés tempóját nézzük, még nagyobb. Persze erre kérdésre is van magyar közmondás: jobb később, mint soha. S hogy e helyzetre is igaz lesz-e? Három év múlva erre is választ kaphatunk. Méghozzá csattanósat...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!