Kék hírek, bulvár

2014.09.23. 09:53

Akár az egri börtönben is ülhet Rezesová, ha úgy dönt BVOP

Három női büntetés-végrehajtási intézet közül az egyikben, így akár Egerben is töltheti majd büntetését Eva Rezesová.

HEOL

Rezesová-per - Másodfokon folytatódott a büntetőper

Fotó: Koszticsák Szilárd

A szlovák asszonyt – mint a heol.hu beszámolt róla – a közelmúltban ítélték el jogerősen több ember halálát okozó, ittas járművezetés bűntette miatt.

Bár a Budapest Környéki Törvényszéken másodfokon nemrég kihirdetett ítélet után, az elmúlt hetekben, arról cikkezett a hazai sajtó, hogy Eva Rezesová és védője kiadatási eljárást kezdeményez, hogy a nő hazájában, Szlovákiában tölthesse le büntetését, egyelőre az látszik biztosnak, hogy Magyarország egyik női büntetés-végrehajtási intézetének a lakója lesz. Országos médiumokban röppent fel a hír, hogy akár megyeszékhelyünk börtönébe kerülhet.

Mint azt már többször is megírtuk: a fiatalasszony 2012. augusztus 21-én hajnalban száguldott BMW terepjárójával az M3-as autópályán a főváros irányába. A megengedettnél nagyobb sebességgel haladt, s Budapest közelében hátulról belerohant egy Fiat Punto személygépkocsiba, Utóbbi jármű ennek következtében egy nyerges vontatónak ment neki, majd a szalagkorlátnak csapódott, s kigyulladt. A benne utazó két idősebb karácsondi házaspár tagjai közül hárman a helyszínen, egyikük pedig később a kórházban életét vesztette.

[caption id="" align="alignleft" width="360"] Rezesova a másodfokú tárgyaláson. MTI fotó/Kosztiscsák Szilárd
[/caption]

Rezesovát, aki alkoholos italt is ivott, hosszadalmas eljárás során tavaly novemberben első fokon 6 év fogházzal sújtotta a Gödöllői Járásbíróság. Másodfokon idén szeptemberben a Budapest Környéki Törvényszéki 9 esztendőre súlyosította a szankciót, s elrendelte, hogy azt a terhelt börtönben töltse le.

Rezesová jelenleg a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Gyorskocsi utcai II. objektumában tartózkodik, de tudvalévő, hogy ezen a helyen az előzetes letartóztatásban lévőket tartják fogva. Ebből következően hamarosan fegyintézeti letöltő házba szállítják át. Ennek kapcsán látott napvilágot a találgatás, hogy melyik is lesz az a börtön. Ezek szerint akár Egerbe is kerülhet Rezesová.

A heol.hu kedden érdeklődött ennek hitelességéről a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán. A sajtóiroda vezetője, Szalai Tímea bv. őrnagy csupán annyit mondhatott el, hogy adatvédelmi okokból konkrétan megnevezett fogva tartottakról információt nem adhat ki a szervezet. Az elítéltek elhelyezéséről egyébként a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága határoz. Eva Rezesová jelenleg a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Gyorskocsi utcai objektumában található.

Máshonnan származó értesülésekből úgy tudjuk, hazánkban három intézet van, ahol a női elítéltek tölthetik ki a büntetésüket: a Kalocsai Fegyház és Börtön, a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet mélykúti egysége és az Egerben lévő Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet. A fogva tartottak elhelyezésekor – elsősorban magyar terheltek esetében – általában figyelembe veszik az intézetnek a lakóhelyéhez való közelségét, de olyan szempont is szerepet játszik, mint hogy milyen munkát végez a terhelt az alatt az idő alatt, amíg a rács mögött kell lennie.

Ami annak lehetőségét illeti, hogy Rezesová esetleg szlovákiai fegyintézetben ülje le a büntetését, erről kérelem alapján kiadatási eljárás során döntenek, ami hosszabb folyamat lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!