Kék hírek, bulvár

2015.03.06. 11:28

Fiatal lány holttestére bukkantak

Holttestet találtak Ivádtól nem messze, a 23-as főút mellett pénteken, értesítette szerkesztőségünket egyik Olvasónk. A rendőrök emberölés miatt nyomoznak.

HEOL

Egyik Olvasónk jelezte szerkesztőségünknek, hogy egy holttestet találtak pénteken Ivád közelében és a településen nagyon sok a rendőr. Lapunk információi szerint egy körülbelül 16-18 éves lány holttestére leltek a 23-as főút mellett, Ivád közelében.

Információnk szerint egy vadász találta meg a lányt.

Úgy tudjuk, a fiatal lány nem Heves megyei volt. A környéken azt beszélik, a lánynak rendkívül súlyos fejsérülései voltak, s egy autóból lökhették ki.

A hvg.hu úgy tudja, bár először úgy tűnt, hogy a lányt brutálisan bántalmazhatták, később felmerült, hogy elgázolhatták, és ezután vitték holttestét a 23-as út mellé.

[caption id="" align="alignleft" width="430"] Helyszínelés Ivád külterületén Fotó: Ládi László/Agriatv
[/caption]

Emberölés miatt nyomoznak

Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján közleményében azt írja: a nyomozók megkezdték a helyszíni szemlét Ivád külterületén.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján 2015. március 6-án 8 óra 30 perckor Ivád külterületén egy 18 éves lány holttestét találták. A helyszíni és halottszemle elsődleges megállapításai szerint a lány halálát idegenkezűség okozta.

19.32

Fokozott a rendőri jelenlét a környéken, ahol a lány holttestét megtalálták. Olvasóink arról számoltak be, a heol.hu-nak, hogy a környéken autózókat ellenőrzi a rendőrség, megállítják a járműveket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!