Közélet

2016.01.23. 10:33

Kész a Rezesova reform terve

Elkészült az új igazságügyi szakértői törvény tervezete: a reform szükségességét a Rezesova-ügy tette nyilvánvalóvá.

HEOL

Kerekharaszt, 2012. augusztus 21. Rendõr helyszínel az M3-as autópálya a 44-es kilométerszelvénynél 2012. augusztus 21-én a Budapest felé tartó oldalon, ahol egy szlovák rendszámú személygépkocsi nekiment az elõtte haladó autónak, amely az ütközéstõl a szalagkorlátnak csapódott, majd kigyulladt. A vétlen jármûben hárman bennégtek, egy ember még idõben ki tudott mászni. A balesetet okozó jármû vezetõje könnyebb sérüléseket szenvedett. MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Fotó: MTI/MTVA


A tervek szerint sokkal nagyobb lenne a kontroll a perek sorsát gyakran eldöntő szakértők felett, rendszeresen értékelnék a munkájukat, és szigorítanák a fegyelmi felelősségre vonást, írja az index.hu. A megrendült közbizalmat állítanák helyre így.
Tizenhat hónappal az igazságügyi szakértői rendszer problémáit látványossá tevő Rezesova-ügy ítélete után megjelent a régóta készülő új törvény tervezete. Szerdán tette ki az igazságügyi minisztérium a kormány honlapjára az indoklással együtt 144 oldalas dokumentumot.


Az új törvényre azért van szükség a tárca szerint, mert helyre kell állítani a meggyengült közbizalmat az igazságügyi szakértés iránt. A bizalom megrendülésében nagy szerepe volt a négy ember halálát okozó szlovák milliomosnő 2014 őszén befejeződő büntetőperének, melyből másodfokon két műszaki szakértőt is kizártak, ellenük etikai eljárások indultak.

Az igazságügyi minisztérium már ekkoriban készített egy problématérképet szakértőügyben. A terület Patyi Gergely államtitkárhoz tartozott, aki azóta, tavaly márciusban váratlanul lemondott a végrehajtókkal folytatott háborúja következményeként.
Egyetértünk abban, hogy a helyzet kritikus és kormányzati beavatkozást igényel
- írta Patyi még 2014 decemberében válaszul arra a nyílt levélre, amellyel az Eva Rezesova által okozott baleset áldozatainak egyik hozzátartozója fordult hozzá, M. Gy., aki a szüleit és a keresztszüleit veszítette el.

Hiányzott a "kellő szakmai szigor"
Az államtitkár azt ígérte, "különös figyelmet" fognak fordítani többek között "a fegyelmezett szakértői munka feletti felügyeleti jogosítványok következetes gyakorlásának" és a "komoly visszatartó erőt jelentő szankciórendszer kialakításának".

A most megjelent tervezet indoklásában összeszedték, milyen problémákat sikerült azonosítani a jelenlegi rendszerben. Például:
a kirendeléseknél nincs szakmai visszajelzés a szakértők működéséről
"a kompetens és hibátlan szakvéleményekhez szükséges minőségbiztosítási rendszer nem megfelelő"
az etikai eljárások nem működnek jól, azokat lassan és "nem kellő szakmai szigorral végzik", a következményeknek nincs elegendő visszatartó ereje
A törvénytervezet, azon túl, hogy például a kamarai rendszert is alaposan átalakítja, ezeket a problémákat megpróbálja orvosolni. [caption id="" align="alignleft" width="600"] A Rezesová-baleset 2013 nyarán, az M3-ason történt.
[/caption]

Rendszeres értékelés jöhet
Először is bevezetne minőségbiztosítást: az igazságügyi szakértők munkáját rendszeresen, 3 évenként értékelne egy, a kamara által felállított szakmai testület. Az alkalmatlan, alkalmas vagy kiválóan alkalmas minősítés bekerülne a névjegyzékbe, és mindenki számára elérhető információként segítené a döntést szakértő kirendelésekor. Az értékelést a jogerősen befejezett ügyekben adott szakvéleményekre alapoznák, megnéznék, mennyire felelt meg a szakértő munkája a területe elméleti tételeinek, a módszertani leveleknek.

A cikk teljes terjedelmében ide kattintva olvasható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!