Véletlenül lett tűzoltó

Szófogadó kislányként emlékszik vissza saját magára Tankóné Antal Erika, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője. Beszélgetésünk alatt kiderült, nem egyszer a sarokban kötött ki, mert kicsit összekaptak nővérével.

– Hevesen nagyon jó volt felnőni, óvodás koromtól egészen az érettségiig nem szakadtam ki ebből a környezetből. Az időm nagy részét, az iskolán kívül sportolással töltöttem, sok évig kézilabdáztam – árulta el Erika, mikor arról kérdeztük, hogy milyen is volt gyereknek lenni egy kisvárosban. – Mi egy igazi olaszos család vagyunk, jó nagy hangerővel. Együtt éltünk a nagyszüleinkkel, három generáció egy nagy házban, sokszor úgy éreztem, hogy nekem négy szülőm van, hiszen nagyon sokszor ők vittem minket óvodába, később iskolába.

Arra a kérdésünkre, hogy mennyire volt jó kislány, Erika elmondta, hogy természetesen voltak viták és veszekedések a testvérével, de általában egy komolyabb szülői pillantástól vagy egy szigorú szótól már abba hagyták a veszekedést.
– Természetesen voltak nagyobb balhéink is, ilyenkor előfordult, hogy sarokba állítottak minket, de volt olyan is, hogy ránk zárták a szobát. Ilyenkor kicsit még civakodtunk aztán beláttuk, hogy jobb, ha inkább megbeszéljük a problémát.
– Egyszer nagyon féltékeny voltam a nővéremre, mert kapott egy szép új szemüveget és ezt meg akartam valahogy bosszulni. A dolognak az lett a vége, hogy játékfegyverrel szemen lőttem egy öntapadós gumilövedékkel, ami teljesen rátapadt a szemüveg lencséjére. Arra már nem emlékszem, hogy min kaptunk össze, de nagyrészt a semmin és ezekből mindig lett egy nagy balhé.  
– Mikor hét éves voltam annyira összevesztünk, hogy összepakoltam a ruháimat és elindultam világgá. Nagyon makacs tudtam lenni már kicsiként is és ez a tulajdonságom felnőtt koromra is megmaradt.

A gyermekkorban meghatározó élmény a szünidő és a nyár, Erika is így van ezzel.
– Nem voltunk elkényeztetve, de a szerencsére minden nyáron elmentünk nyaralni. Ezek az emlékek a mai napig nagyon szépek. Amikor vége lett az iskolának, akkor először a nagyszülők vittek el minket, aztán a szüleim, majd még két hetet töltöttünk az anyai nagymamámnál Kompolton.
– Az egyik legemlékezetesebb nyár az volt, amikor először mentük a Balatonra. Mikor megláttam a nagy csillogó vízfelületet, olyan érzésem volt mintha a tengerparton lennénk, annyira elvarázsolt.
– Nagyszüleink nagyon sokat gondoskodtak rólunk, sokat tanítottak bennünket. Nagypapám kőolajfúró volt, mindig nagyon sokat mesél a mai napig is, pedig már 90 éves. Az anyai nagymamám pedig megtanított járni, a klasszikus sálas módszerrel.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Nagyon meglepődött, amikor a kiderült, katasztrófavédő lesz Fotó: Berán Dániel
[/caption]

– Az első tervem az volt, hogy rendőr leszek, természetesen volt ebben egy elég nagy szülői ráhatás, így középiskolában már tudatosabban készültem a rendőri hivatásra – mondta el Erika, mikor arról faggattuk, mikor döntött arról, hogy a katasztrófavédelem kötelékébe akar tartozni. – Eldöntöttem, hogy valamelyik hivatásos szervnél szeretnék dolgozni, így a felvételit is így töltöttük ki. A rendőrtiszti főiskolára már akkor is nehéz volt bejutni éppen ezért első helyen megjelöltem a katasztrófavédelmet, abban a tudatban, hogy úgysem vesznek fel oda. Akkor még nagyon új volt ez a szak és nem nagyon tudtam, hogy mivel is jár ez a hivatás, tényleg arra készültem, hogy rendőr leszek. Aztán jött az sms, hogy felvettek az első helyre – tette hozzá széles mosollyal.
– Első döbbenet után, hogy tűzoltó leszek megnyugodtam, aztán mikor már eltelt az első év, akkor nagyon beleszerettem ebbe a hivatásba és szeretem a mai napig. Erika nagyon büszke arra, hogy a katasztrófavédelem kötelékébe tartozik, és igazán elismeri a katasztrófavédők mindennapos hősies, áldozatos munkáját.

Arra a kérdésemre, hogy mit változtatta meg a gyerekkorán, ha megtehetné, Erika a szavamba vág és kijelenti büszkén, hogy semmit. – Ha visszagondolok, hatalmas kincs, hogy nagycsaládban nőhettem fel ilyen nagy szeretetben. Én ugyanezt szeretném, majd a gyerekeimnek is megadni. Úgy volt jó minden, ahogy történt. A kudarcokkal, csalódásokkal együtt, mert azokból tanul az ember, és azok miatt lettem az, aki most is vagyok.