Létrán állva énekelt

Hegyesi Hudik Margittal ideális helyszínen találkozunk, a munkahelyén, az Eszterházy Károly Egyetem ének-zene tanszékén, ahol napjainak nagy részét tölti. A 126-os teremben a tanárnő zongorás kísérettel tartja magánének óráit. A hangszernél ülve Margó tanárnő – merthogy a legtöbben így hívják – arcára máris nosztalgikus mosoly ül, hiszen ezúttal a gyermekkora lesz terítéken.
– A gyökereim Kunhegyeshez köthetőek, gyermekkoromban nagyon sok időt töltöttem el az alföldi településen. A nevemben ezért szerepel a „Hegyesi”. Korábban csak művésznévként használtam, ám csaknem tíz esztendeje már hivatalossá vált – említ egy számára igen fontos momentumot az énekesnő.

Szülei számára már Margó gyermekkorában is nyilvánvalóvá vált, hogy a lányuk erős vonzalmat érez a művészetek iránt.
– Nagyon szerettem rajzolni, sőt, sokáig balettoztam is – meséli. – A zene később, az általános iskola második osztályában kezdett életem fontos részévé válni. Az intézménybe látogatott egy zeneiskolai tanár, hogy megkérdezze a tanulókat, ki szeretne valamilyen hangszeren tanulni. A következő történetre magam nem emlékszem, a szüleim mesélték el. Tapsolni, visszaénekelni kellett a felvételin, ahol én megfeleltem. Két hét múlva érkezett is az otthonunkba egy levél, hogy felvettek zongora szakra. Anyukám és apukám nagyokat pislogva nézett egymásra, rendkívül meglepett volt. Kiderült, hogy egyikük sem kezdeményezte a jelentkezésemet, egyértelművé vált, hogy a másodikos énem magától intézte, hogy zeneiskolába járhasson.

Margó ezután komolyabbra fordítja a szót. Megemlíti: mindenkinek az életében vannak mentorok, akik segítik őt abban, hogy a helyes útra lépve, adottságait kiaknázva boldoguljon az életben.
– Penyaska Lászlóné nagyon fontos ember az életemben – emlékezik. – Tulajdonképpen neki köszönhetem, hogy rájöttem, van pedagógiai érzékem. Körülbelül 11 éves lehettem, amikor egy nálam kisebb tanulót bízott rám, hogy gyakoroljak vele zongorán. Dohányozni ment, de közben figyelte, hogyan reagálok. Nagyon élveztem, hogy segíthetek egy másik diáknak, s erre a tanárom is rájött. Biztos vagyok benne, hogy szándékosan rendezte így, hiszen más diákjával nem tette meg ugyanezt. Nagyon hálás vagyok neki, hiszen fontos része volt abban, hogy elinduljak a tanári, illetve a zenei pályán.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Az operaénekesnő zongoristának készült. Később egy tanára javasolta neki, hogy énekléssel foglalkozzon, hiszen nagyon szép hangja volt FOTÓ: HUSZÁR MÁRK
[/caption]
A kedvelt magánének-tanár először 12 éves korában hallatta az énekhangját.
– Költözés közben egy létrán álltam, s népdalokat énekeltem. Nagyon élveztem, hiszen a szobában magas volt a mennyezet, így igazán remek volt az akusztika! Egy évvel később már kórustagként Finnországba utaztam, ahol az énekkart én kísértem zongorán – idézi élményét Margó, akinek az édesanyja közegészségügyi ellenőrként, apukája gépészmérnökként, egyúttal a Mezőgép osztályvezetőjeként dolgozott.
Annak ellenére, hogy szülei nem művészi beállítottságú emberek, életre szóló szerelem alakult ki a fiatal lányban a zene iránt.
Végül a tanárnő kiemeli azt is, összességében igazán színes, boldog gyermekkora volt, amelyből még ma is táplálkozik.

Alföldi nyár, foci, fodrászkodás, balett

Az egyke Margó jó tanuló volt, bár a reáltárgyakkal olykor meggyűlt a baja. Csendes és visszahúzódó gyermek volt, jól megfigyelte a világot. Sokat segített a szüleinek, akik megtanították őt a munkára. Velük ma is nagyon szoros a kapcsolata. Nyaranta édesapja és édesanyja sokat dolgozott, így Margó a szünetet Kunhegyesen a nagy- és a dédszüleivel töltötte. Ám minden nyáron eljutott a szüleivel a Balatonra is. Margó fiús alkat volt, szívesen focizott, ping-pongozott. De volt egy babája is, amelyiknek gyakran készített frizurákat. A többi baba viszont nem érdekelte. Margó öt évig balettozott is.