Közélet

2016.10.22. 15:08

Kronológia: ami 1956 október-novemberében történt Egerben

Október 23.: Az Egri Pedagógiai Főiskolán október 21-én megalakult MEFESZ (Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége) megválasztja vezetőségét. Elnöke Nagy Pál harmadéves magyar-történelem szakos hallgató. Éjjel a Honvédelmi Minisztérium parancsára az Egerben állomásozó 6. gépesített ezred a fővárosba indul.

Kozári József

Október 26.: A nagy tömegmegmozdulások első napja. Ledöntik a Népkertben az egriek által Ivánnak nevezett szovjet katonaszobrot, a bíróság előtti szovjet emlékművet. Nagy tömeg követeli a főiskola tornyán lévő vörös csillag eltávolítását, de szakemberek híján ez csak másnap történik meg. Megalakul Eger Város Nemzetőrségének Városvédelmi Tanácsa.

Október 27.: Ózdról érkezett fegyveresek segítségével elfoglalják az ÁVH, majd a városi pártbizottság épületét. Egy páncélos hadnagyot, akit valaki ávósnak nevez, meg akarnak lincselni. Bíró Lajos, a MEFESZ egyik vezetője és két főiskolás nemzetőr lecsillapítja a hisztérikus tömeget.

Október 28.: A Gárdonyi Géza Színházban megalakul Eger Város Forradalmi Nemzeti Tanácsa. Elnöki tisztjét végül Balogh László főiskolai hallgató tölti be. A nemzetőrség vezetését a Nemzetőrség Ideiglenes Városi Parancsnoksága veszi át Jobb László honvéd főhadnagy, Tompa András rendőr százados és Nagy Pál irányításával. A forradalmi fegyveres erő parancsnoka Jobb László.

Október 29.: Megalakul a nemzetőrség fegyveres diákosztaga Czaga István hadnagy parancsnoksága alatt.
November 1.: Megkezdi adását a Szabad Eger Rádió.
November 2.: Miskolcon megalakul az Észak- és Kelet-magyarországi Nemzeti Tanács. Heves megyét dr. Korompai János, Bíró Lajos és Nagy Pál képviselik.

November 4.: Este szovjet harckocsik veszik körül a Líceumot, de fegyveres összetűzés nem robban ki. A szovjetek elvonulnak.
November 5.: Hajnalban ismét szovjet tankok veszik körül a főiskola épületét Harcra most sem került sor. A védők Jobb Lászlótól érkező parancsra elhagyják az épületet Az egri helyőrség leteszi a fegyvert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!