Koló vívódásai

Athénból is éremmel tért haza. Bár Atlantával, Sydneyvel ellentétben, ezúttal elmaradt az arany.
- Nem azért volt furcsa, mert nem nyertünk, hanem azért, mert az 500 méter volt később és ott nem úgy szerepeltünk, ahogy kellett volna – kezdte a sportág legerdményesebb honi művelője. – Ha előbb lettünk volna hetedikek és utána harmadikok, akkor örülök, de így felemásak az érzéseim. A következő próbálkozásnál már 36 éves leszek és addig sok minden történhet. A magánéletben 36 évesen már komolyabb dolgokkal is kell foglalkoznia az embernek, mint hogy csak sportol. Nincs családom. Ez nem jelenti, hogy holnap megházasodom, csak úgy érzem, hogy a következő négy év olyan dolgokat hoz az életemben, amelyek meghatározóak lesznek. Ráadásul sokszor úgy érzem, kenusként már túl vagyok a csúcson, de kicsit okosabban felkészülve még ki tudom húzni egy darabig. De bevillan az is, hogy Pulai Imre tavaly és az idén is még milyen jól ment öregen. Szerintem lesznek még a mi generációnkból Pekingben és szeretnék közéjük tartozni.
– Mostantól minden évben  minden alapozás, felkészülés sokkal nehezebb, fájdalmasabb, mint korábban?
– Ebbe is belegondoltam, egyre többet, egyre jobban fáj a vállam, a derekam. Nem gondoltam, amikor elkezdtem a sportolást, hogy négy olimpiára kijutok és esetleg az ötödiken is ott lehetek. Plusz erő lehet, hogy 2006-ban itthon lesz a világbajnokság. Nem négy évben kell gondolkodni, hanem megfelezni: két év és még kettő. Így valamivel könnyebb. Vannak napok, hogy nem evezek, nem mozgok, ilyenkor nem találom a helyemet.