Marton atya, két világ összekötője

A napokban Egerben és Bélapátfalván is látogatást tett Marton Bernát ciszterci szerzetes, tanár, aki a dallasi Cistercian Prepatory School francia- és latintanára, korábbi igazgatója, de vendégtanárként a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban is oktat. A dallasi ciszterciek sok szállal kötődnek megyénkhez, hiszen közülük többen Egerben tanítottak, az 1990-es évek elején megépült apátsági templomukat pedig a bélapátfalvi ihlette.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Marton Bernát a bélapátfalvi apátsági templomban Fotó: Tóth Balázs
[/caption]

– Hogyan lett a bélapátfalvi apátsági templom a dallasi ciszterci apátság mintája?
– A tervező, Gary Cunningham, aki tanítványunk volt, bejárta Európa legnevezetesebb kolostorait a volt apátunkkal, Farkasfalvi Dénessel. Ahogy erre jártak, neki nagyon megtetszett a bélapátfalvi templom, különösen a homlokzat különböző színű lerakata, de nemcsak az, hanem maga az alapja is. Ő elég haladó, azt mondta, nem épít olyan templomot, amely próbál imitálni valamely formát, hanem a lelkületét próbálja meg átvenni. Ez a forma, ez a szín nagyon tetszett neki. Ez volt a legkeletibb apátság, amit meglátogattak, s érintetlen, a régi ciszterci stílust nagyon szépen visszatürközte kívülről és belülről is. Elhatározta, hogy ezt fogja felhasználni annak ellenére, hogy látott egy csomó apátságot Olaszországban, Ausztriában is, de meglátogatta Zircet is. Az apátnak is megtetszett az elgondolás. Több érdekes tervet is megrajzolt. Miután megvolt a terv, készített róla egy makettet, de két méter hosszú volt, s az alján volt egy luk. Mindig mondta az atyáknak, tessék, itt dugja be a fejét és meglátja, hogy fog kinézni. Egészen más az ember felfogása, ha tényleg látja, hogy fog kinézni az épület. A közösség legnagyobb része azt mondta, ezt kell megcsinálni. Egy másik nagy kérdés volt, hogy pattintott kőből épült. Az egyik rész azt akarta, tegyük simává. Viszont a fiatalember azt mondta, szó sem lehet róla, így természetes, s az akusztikája sokkal jobb lesz. A sima fal visszhangzik és az csúnya. Így viszont szép a hangzása, ha a Dallasi Egyetem énekkara felvételt készít, mindig hozzánk jönnek. Elég híres már az épület, egész Texasban a mi templomunk kapta az első díjat, mint a legjobb, legszebb kis épület, nagyon büszkék is voltunk rá.

– Mennyire töltik meg a hívek a templomot?
– Annak ellenére, hogy nem plébániatemplom, dugig van minden vasárnap. Háromszázötven férőhelyre terveztük, hiszen annyi diákunk van. Minden vasárnap egy mise van, délelőtt 9 órakor, akkor többen vannak ennél, mert van két mellékhajó, állóhelyekkel és ülőfülkékkel, azok is tele vannak. Többnyire fiatalok jönnek, a közvetlen közelünkben van az egyetem, onnan sokan jönnek misére, de messziről, 30-40 kilométerről is. A híveknek tetszik a templom szépsége és a gregorián énekek is.

– Azt gondolnánk, más arrafelé a hitélet.
– Nem tudom, mit gondolnak, sokszor rossz véleménnyel vannak Amerikáról. Az is csak átfogó, hogy Amerika. Sok hely van ott, sok nagyon különböző. Dallas Texas észak-keleti részén fekvő kozmopolita nagyváros, sokfajta nép él ott, de sikerült kialakítanunk egy olyan közösséget a közvetlen környékünkön, akik nagyon értékelik, amit mi hoztunk. Ilyen szempontból fontos a magyar gyökerek megtartása. Most már kihalunk, csak hatan vagyunk, pedig 34-en kezdtük. S én vagyok a legfiatalabb, 80 év alatt. Akik beléptek – és hál'' istennek nagyon szépen jönnek az új hivatások –, mind amerikaiak, de tartják, értékelik a magyar gyökereket. Ezt kellene továbbra is megtartani. Felvetődött, hogyan lehetne Bélapátfalva és Dallas között még szorosabbra fűzni a kapcsolatot. Én már a harmadik-negyedik alkalommal vagyok itt. Legutóbb 2011-ben hoztam tanulókat ide, 38 fiatalembert. Akkor még nem volt ilyen szép a templom és ez az új rész sem. Három éve egy csoport szülővel jöttem, s jövőre is fogok hozni. Megteszem, ami tőlem telik, tartjuk a kapcsolatot. Ismerik a dallasi apátság templomát, amikor idejönnek, látják erősen, hogy a kettő összetartozik.

– Úgy tudom, 1956-hoz kapcsolódóan mentek ki az alapítók.
– Az alapítók hamarabb kezdtek kimenni, de az 1950-es évek végén érkeztek Dallasba. Én magam 56-os vagyok, s már ott léptem be a rendbe. Fiatal, 15 éves gimnazista voltam, amikor a magyar forradalom kitört. Az egyik bátyám Amerikában volt, s amikor a forradalom megbukott, édesanyám azt mondta, keressem föl őt. Megtettem. Kicsit eltévedtem, 13 hónapba telt, míg megérkeztem Amerikába, de sikerült. Egyetemista voltam, onnan léptem be a rendbe. Azért, mert a bátyám is ciszterci volt, a Dallasi Egyetemen pedig nagyon sok ciszterci professzor volt. Az egyetemet a dallasi püspök alapította, de nem voltak professzorai. A ciszterek, a zirci Endrédy Vendel apát lassanként küldött többeket 1945-47-50-ben, több hullámban. Oda kerültek azok is, akik 56-osak voltak, de akkor már illegalitásban voltak. Dallas lett egy csomópont, ahova a zirci ciszterciek kerültek. Ott ismertem meg őket, én vagyok az első fogadalmasuk és egyben az utolsó magyar csatlakozó. Két világ összeköttetése.

– Honnan mentek ki a szerzetesek?
– Mindenhonnan. Volt egy csomó Egerből, Győrből, Pécsről, de van, aki például Hejőbábáról származott. Ahol ciszterci jelenlét volt, onnan jöttek a hivatások. Sajnos menekülni kellett, átmentek az újvilágba. Hogy kik jöttek Egerből? Falubíró Győző édes pofa volt, nagyon kedves volt, de korán meghalt, 67 évesen. Nagyon jó zongorista volt. Gyönyörűen beszélt magyarul, de nem tudott megtanulni angolul, az angolt is magyarul mondta. Híres professzor volt Lékai Lajos, ő Lepártról magyarosított. Nagyon híres történész volt, ő is régen meghalt. Egy időben nálunk volt Nagy Mójzes, ő visszatért Magyarországra, s Egerben tanított. (Mindannyian Egerben voltak tanárok, Nagy Mójzes a visszatérése után egri rendházfőnök, kollégiumigazgató volt. Rajtuk kívül az egri ciszterci gimnázium tanulója volt Ferenczy Csaba és Zimányi Rudolf Ferenc, s az egri főiskola hallgatója Kimecz János.) Nem nagyon kérdeztük, hogy ki honnan származott, többen voltunk budapestiek.

Kíváncsiak a magyar nyelvre

Marton Bernát azt tervezi, ha visszamegy, jövőre ajánl egy könnyen, gyorsan magyarul órát. Kevesen tanulnak magyarul, azt gondolják, hogy nehéz nyelv, meg használhatatlan is, csak Magyarországon lehet vele boldogulni. Viszont sokan jönnek hozzájuk, szorgalmazzák, szeretik a nyelvet. – Volt egy helyes történet is. Van egy csomó 2-3. generációs magyar. Az egyik tanítványom anyukája, akinek az édesanyja magyar, de a hölgy már nem tud magyarul, ennek ellenére mindig úgy írja alá a leveleit, hogy Fodor Zsuzsika. Csak ennyit tud. A fia valószínűleg fölveszi a kurzust, s meg vagyok győződve arról, hogy a fián keresztül az anyja ugyanazt fogja tanulni, mint amit én leadok neki, mint magyar nyelv. Van érdeklődés a nyelvünk iránt, de nem olyan, mint itt, hogy mindenki angolul beszél, kétnyelvű iskolák vannak. A magyar nem világnyelv – osztotta meg tapasztalatát Bernát atya.

– Hogyan emlékszik vissza a forradalomra?
– Másodikos gimnazista voltam a piaristáknál, amikor kitört a forradalom. Közelről láttam a harcokat. Engedélyt kértem édesanyámtól, hogy bemehessek a városba 24-én. Gyalog mentem be a XXII. kerületből, Budafokról. Végig a Fehérvári úton, a Bartók Béla úton, keresztül a Szabadság-hídon a Kálvin térre. Akkor nagyon megijedtem, mert közelről hallottam a géppuskatüzet. Láttam jönni a tankokat, akkor gyorsan hazafutottam. Részem nem volt benne, mert túl fiatal voltam, nem is volt rá alkalom. De figyeltem. Az egyik barátomat sajnos lepedőben hozták haza, mert ő is csak úgy bement nézegetni, hogy mi történt, kapott egy repeszt a halántékába és meghalt.

– Hogyan ment ki, hogyan engedte el az édesanyja?
– Egész pontosan november 19-én történt. Nem nekem kellett volna mennem, hanem a bátyámnak, három fiútestvér volt. Ő házas volt, a feleségének a rokonai Pittsburgh-ben laktak, ő határozta el, hogy megy a családjával. De a gyerekei megbetegedtek, kanyarót kaptak, belázasodtak, ő pedig már megbeszélte az egyik barátjával, aki állítólag tudta, hogyan kell a határ felé menni. De mivel ők nem tudtak menni, elhatározták, s anyám is mondta, menjen az öcsike. Én tudtam, hova kell menni, de nem ismertem a házaspárt. Amikor megjelentem 20-án Budafokon a Templom téren a trafóállomásnál, akkor jött egy házaspár és hozzájuk szegődtem. Aztán nyolc évvel később tudtam meg, hogy ez nem az a házaspár volt, akit a bátyám előkészített. Ő találkozott másnap reggel a férfivel, aki kapált a kertben. Halálra válva kérdezte: mi történt, nem mentetek el? Nem, mert a feleségem megijedt, azt hallotta, hogy az oroszok kétszeres gyűrűvel körbevették a várost, nem lehet áttörni rajta. Mi történt öcsikével? Nem tudjuk. Nem ismertem őket, ők sem engem. A párral viszont sikerült ilyen módon, útvesztőkön keresztül kijutni Ausztriába. Ott megint eltévedtem, véletlenül Svájcban kötöttem ki, annak ellenére, hogy Amerikába akartam menni. Rossz vonatra ültem. Annak is megvolt a jó része, hiszen megtanultam előbb németül, majd franciául. Aztán sikerült kimenni Amerikába, s a bátyámat is megtaláltam. A történetet könyvben is megírtam, most van nyomdában, pár hét múlva megjelenik magyarul és angolul is. Mezsgyék és határkövek a címe, 250 oldal, valószínűleg a boltokba is kerül példány. Először magyarul jelenik meg, aztán angolul, de itt nyomjuk mindkettőt. A magyarból százat viszek ki, az angolból körülbelül ugyanennyi marad itthon. A bemutatója december 8-án 14 órakor lesz Budapesten, a Szent Imre Gimnáziumban.

Kíváncsiak a magyar nyelvre Marton Bernát azt tervezi, ha visszamegy, jövőre ajánl egy könnyen, gyorsan magyarul órát. Kevesen tanulnak magyarul, azt gondolják, hogy nehéz nyelv, meg használhatatlan is, csak Magyarországon lehet vele boldogulni. Viszont sokan jönnek hozzájuk, szorgalmazzák, szeretik a nyelvet. – Volt egy helyes történet is. Van egy csomó 2-3. generációs magyar. Az egyik tanítványom anyukája, akinek az édesanyja magyar, de a hölgy már nem tud magyarul, ennek ellenére mindig úgy írja alá a leveleit, hogy Fodor Zsuzsika. Csak ennyit tud. A fia valószínűleg fölveszi a kurzust, s meg vagyok győződve arról, hogy a fián keresztül az anyja ugyanazt fogja tanulni, mint amit én leadok neki, mint magyar nyelv. Van érdeklődés a nyelvünk iránt, de nem olyan, mint itt, hogy mindenki angolul beszél, kétnyelvű iskolák vannak. A magyar nem világnyelv – osztotta meg tapasztalatát Bernát atya. Marton Bernát a bélapátfalvi apátsági templomban Fotó: Tóth Balázs -->