Mór hallgat és emlékezik

[caption id="" align="alignleft" width="284"] A tanút letakart fejjel csempészték ki és be az épületbe
[/caption]– Nyomasztó itt dolgozni – mondja Szabó Attila (24). A fiatalember annak a műszaki boltnak az eladója, amelyik a bank helyén áll. Ott, ahol a véres események történtek. – Nap mint nap szembe kell nézni az emlékekkel. A bolt előtt a fekete márványkövön Juhász Gyula sorai: „Nem múlnak el, kik szívünkben élnek, / Hiába szállanak árnyak, álmok, évek…” A kővázában három szál krizantém. A halottak virága.
– Dühös vagyok a rendőrségre – jelenti ki Rigó Zsuzsanna (26), az üzlet helyettes vezetője. – Két és fél év alatt képtelenek voltak fényt deríteni a dologra.
[caption id="" align="alignright" width="263"] A bíróság elnöke, dr. Varga Zoltán pontosan érkezett
[/caption]A lány átküld a szomszédos műszaki üzletbe: úgy tudja, a tulajt annak idején kihallgatták, mint szemtanút. Az alacsony fekete férfi azonban nem beszél.
– Hiába kérdezősködnek.  Elegünk lett az egészből. Jobb a békesség.
Hogy miért, nem árulja el.
– Legjobb volna mindent elfelejteni. Az összes áldozatot ismertem, sokan  közülük az ügyfeleim voltak – sóhajt, és a keze megremeg.
Egy asszony éppen kifelé tart az üzletből.
– Nem bankrablás volt az, mindenki tudja – szól oda foghegyről.
Egy fiatalember a Fő téri kávézó teraszán közlékenyebb. Igaz, Szatmári Zoltán (31) nem móri.
– Hát elég furcsa, hogy még mindig nem tudták rájuk bizonyítani a rablást. Ez különösnek tűnik ahhoz képest, hogy rögtön az eset után elkapták őket.
 A városban egyébként csönd van, mindenki csak az orra alatt beszél a dologról.
A rendőrségre három autóval érkezik a budapesti csapat. A bíró, az ügyész és a két vádlott két ügyvédje. A tanúkat a hátsó bejáraton csempészik be, s utána ki, lepellel takarva őket a riporteri kamerák elől.
– Sok mendemonda kering a városban – mondja dr. Korona Lajos ügyész. – Az biztos: irreális, hogy ilyen kis nyereségért ennyi embert megöljön valaki. Kivégzés jellege volt az egésznek.