BL-előzetes

2024.04.09. 14:04

Érdekes trükkel sokkolná a Real Madrid a Manchester City-t

Egy finálénak is beillő összecsapással megkezdődnek a negyeddöntők a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A legrangosabb kupasorozatot legtöbbször megnyert, a spanyol bajnokság első helyén álló Real Madrid a címvédő Manchester City csapatát fogadja. A másik találkozón az angol bajnoki tabella első helyezettje, az Arsenal és az idei szezonban gyengélkedő Bayern München találkozik.

MW

Thibaut Courtois, a Real Madrid kapusa nem tudja védeni Bernardo Silvának, a Manchester City játékosának (j) lövését a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntõjének Manchester City-Real Madrid visszavágó mérkőzésén 2023. május 17-én

Forrás: MTI/EPA

Fotó: David Rawcliffe

Az elmúlt évek egyik nagy slágere a Real Madrid–Manchester City összecsapás, hiszen sorozatban a harmadik idény, amikor összekerül egymással a két európai nagyágyú. Egy évvel ezelőtt az elődöntőben csapott össze a spanyol és az angol klub, a Madridban lejátszott 1-1-es döntetlen után Josep Guardiola együttes hazai környezetben 4-0-ra kiütötte riválisát, „megágyazva” ezzel története első BL-sikerének és a triplázásának is – derült ki a Magyar Nemzet oldaláról.

ANCELOTTI, Carlo; GUARDIOLA, Josep
Carlo Ancelotti, a Real Madrid (b) és Pep Guardiola, a Manchester City vezetőedzője 2022. május 4-én
Fotó: Juanjo Martin / Forrás: MTI/EPA

Régi ismerősök

Az emlékezetes összecsapások közül kiemelkedik a két évvel ezelőtti rangadó. A City hazai pályán a 11. percben 2-0-ra elhúzott, s bár végül csak 4-3-ra nyert, a visszavágón a 89. percben 1-0-ra vezetett. A meccs hajrájában Rodrygo a 90. és a 91. percben szerzett gólokkal harcolta ki a Real számára a hosszabbítást, amelyben aztán még Karim Benzema is bevette a City kapuját, így a Real jutott be a döntőbe, és ott 1-0-ra legyűrte a Liverpoolt. A manchesteriek tavaly törlesztettek, a madridi 1-1 után otthon 4-0-ra kiütötték a királyi gárdát, s ugyan a fináléban nem sziporkáztak az Internazionale ellen (1-0), ők a címvédők. 

JÚNIOR, Vinícius; WALKER, Kyle
Kyle Walker (j) és Vinicius Junior a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének Manchester City-Real Madrid visszavágó mérkőzésén 2023. május 17-én
Fotó: Adam Vaughan / Forrás: MTI/EPA

A Manchester City az említett, Realtól elszenvedett 2022-es, 3-1-es elődöntős veresége óta nem kapott ki az európai kupaporondon, ez a sorozat huszonkét találkozó óta tart, de Madridban arra készülnek, hogy ma megszakítják. Sőt, a hazaiaknak furfangos ötletük van arra, hogyan sokkolják a vendégeket: a héten szárnyra kelt a hír, hogy a csapat az UEFA-hoz fordult, és engedélyt kér arra, hogy a találkozóra behúzzák a Bernabéu stadion tetejét, így még félelmetesebb lesz az atmoszféra a City játékosainak – írta meg a Magyar Nemzet.

Elkerülné az újabb pofont a Bayern

Az Arsenal 2010 óta először van ott a legjobb nyolc között, s a 2016/17-es kiírásban ettől éppen mostani ellenfele, a Bayern München ütötte ki, mégpedig két 5-1-es győzelemmel. Ezúttal viszont az Arsenal számít az esélyesebbnek. A bajorok válságban vannak, amit múlt szombaton a Heidenheim otthonában elszenvedett 3-2-es vereség – 2-0-s előnyről – tovább mélyített. A bajorok sportigazgatója, Max Eberl sportigazgató a vereség után és az Arsenal elleni BL-negyeddöntő előtt feldúltak válaszolt arra a kérdésre, hogy keresnek-e új edzőt – írta meg az Origo.

Pont lesz*rom most az edzőkérdést. Most minden csak az Arsenal elleni meccsről szól. Egy olyan csapat lesz az ellenfelünk, amellett, hogy minden tiszteletem a Heidenheimé, amelyik magasan fölöttük áll. Alaposan fel kell javulnunk, hogy ne kapjunk egy újabb pofont

– mondta el Eberl. 

TUCHEL, Thomas
Thomas Tuchel, a Bayern München vezetőedzője csapatának müncheni edzésén 2024. március 4-én
Fotó: Szilágyi Anna / Forrás: MTI/EPA

A Bayern a Bundesliga tabelláján a második, az éllovas Leverkusentől tizenhat ponttal van lemaradva, így a német csapatnak már csak a BL-cím lenne elfogadható a szezonjuk megmentésére. Az Opta szuperszámítógépe kiszámolta a nyolc csapat esélyeit döntőbe jutásra, ahol a legnagyobb esélye a Real Madridnak (23.8% ), a City (41.2%) és a PSG (35.9%) közül a Bayern München a legkevésbé esélyes (12.1%).

Terrortámadások miatt növelték a biztonsági készültséget Párizsban és Madridban

Az Iszlám Állam fenyegetésére reagálva jelentősen megnövelték a biztonsági készültséget a Paris Saint-Germain és az FC Barcelona labdarúgócsapatának szerdai, párizsi Bajnokok Ligája-mérkőzése előtt.

Gérald Darmanin francia belügyminiszter a főváros rendőrprefektusával egyeztetett, és ezt követően jelentette be a biztonsági intézkedések szigorítását.

Az Iszlám Állam a negyeddöntős összecsapások helyszíneire vonatkozó fenyegetést tett közzé egyik kommunikációs csatornáján keresztül.

Darmanin arról is beszámolt, kérte a nemzetbiztonsági hivatal vezetőjét, hogy továbbítsa a rendelkezésükre álló információkat a többi olyan ország szolgálatának, amelyben lesz BL-negyeddöntő. Emlékeztetett rá, hogy a legutóbbi nyolc franciaországi terroresemény az Iszlám Államhoz kötődik, ugyanakkor arra szólította fel az embereket, ne dőljenek be annak, amit a terrorista propaganda igyekszik elérni azzal, hogy a félelmet és a terrort hinti el mindenhol.

Spanyolországban is fokozták a készültséget, Pilar Alegria kormányszóvivő bejelentette, hogy kétezer fővel megnövelik a rendfenntartók számát a keddi és a szerdai mérkőzésre. Azt is közölte, hogy a terrorfenyegetettségi szintet az ötös skálán négyesre emelték.

Madridban eleve nagy a készültség, mivel két mérkőzést is rendeznek a spanyol fővárosban. Kedden este a Real Madrid fogadja a Manchester City-t, míg szerdán 9 órától az Atletico Madrid meccsel a Borussia Dortmunddal. Sajtóhírek szerint a Real Madrid megkapta az engedélyt az UEFA-tól, hogy a csapatok behúzott tető alatt játszanak, megakadályozva az esetleges dróntámadásokat - írja a Mandiner.  

Az Iszlám Állam vállalta magára a Moszkva melletti Krasznogorszkban, a Crocus City Hall komplexumban március 22-én történt támadást, melyben 144 ember vesztette életét.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő első mérkőzések: 

Real Madrid–Manchester City 21.00

Arsenal–Bayern München 21.00




 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában