Névtár - Habis László
Tizenötmilliós Imola-támogatás a vizes sportokra
Jól indult a csütörtök Bárány Attila számára. Az Egri Vízilabda Klub elnöke reggel elegánsan megjelent az Imola Udvarházban, ahol nagy örömmel fogadta Tóth Imre bejelentését.
Csak egy maradhat - szűkül a képviselők pénzkeresete
Általános vitára bocsájtotta a T. Ház azt a törvényjavaslatot, amely kimondaná: a honatyák a következő ciklustól más kereső tevékenységet nem végezhetnének.
Csillagok ragyogtak az egri várban
Az idén először rendezett Egri Csillag fesztiválon 25 pincészet vett részt. A rendezvény azonban nem csupán a borról szólt.
Mindannyiunk története: egységes arculat a cél Egerben
Egységes városmarketing stratégia kidolgozásába kezdett az egri önkormányzat. Az új logó és szlogen elkészült.
A szocialisták kifogásolják a vasúti járatok durva elvonását
Fónagy János fejlesztési államtitkárt idézte dr. Nagy Imre, a megyei közgyűlés szocialista frakciójának vezetője az egri Várállomáson Ez a vonat elment címmel tartott sajtótájékoztatóján.
Egri TAO-program : megújulnak a sportlétesítményeink
A társasági és osztalékadóról szóló törvényhez kapcsolódóan szép összefogás alakult ki az öt látványsporttal foglalkozó egyesület között Egerben.
Tiltakoznak a járatmegszüntetések ellen
Április 15-től a MÁV 40 vonalán 412 vonatot érintő járatritkítás lépne életbe a tervek szerint. Ez Heves megyében 48 vonatot érint.
Hoztak bort, pálinkát
Magyar-magyar találkozó az egri mezőgazdasági szakközépben.
Projektzáró: egyértelműek a helyi TDM eredményei
Hamarosan átalakul Eger honlapja, a városmarketing, a programok, s az Egri Csillag is az idegenforgalom növelését szolgálja majd.
Pálinkával és borral jönnek a konferenciára
A magyar-magyar kapcsolatok elmélyítése, az agrár szakképző iskolák együttműködésének javítása az elsődleges célja annak a szakmai konferenciának, amelyet a jövő hét végén Egerben a Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközépiskola rendez a Rákóczi Szövetséggel közösen.
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!




