Névtár - Rázsi Botond
Egri együttműködés az Agria Volánnal
A 2011-es évben - előre meghatározott ütemterv szerint - komoly közös munkát végzett Eger önkormányzata, és a helyi közösségi közlekedést szoláltatóként több mint 50 éve biztosító Agria Volán Zrt.
Még várni kell néhány hónapot az új menetrendre
Rendhagyó sajtótájékoztatón ismertették a tényeket szerdán Egerben a Dobó téren álló buszon.
Sas Londonig szállna Egerből
A 44 és az 52 kilós hölgyek kategóriájával ma elkezdődött a Hotel Eger & Parkban a 15 nemzet 65 indulóját felvonultató fekvenyomó Európa Kupa-verseny, amely péntekig tart a megyeszékhelyen.
Nem gittegylet: ifjúsági kerekasztal Egerben
Ifjúsági kerekasztal alakult csütörtökön az egri városházán. Az első ülésen meghatározták a célokat, s elgondolkodtak azon is, ki vezesse a jövőre az Egal Club helyén létrejövő ifjúsági színteret.
Megalakult az Ifjúsági Kerekasztal
Április elején lépett hatályba Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Ifjúsági Koncepciója. Ennek megalkotásánál, majd az Ifjúsági Cselekvési Terv kialakításánál is a lehető legteljesebb mértékben figyelembe vettük a január-február hónapban megrendezett nyilvános konzultációsorozaton elhangzott véleményeket, ötleteket.
Startra kész a Beatles-múzeum - csak a pénz hiányzik
Beatles-múzeum nyílna Egerben. A gyűjtemény tulajdonosa és az önkormányzat egyeztet. A létesítmény egyedülálló lenne Közép-Európában, legközelebb Hamburgban van ilyen kiállítás.
„Zöld” tervek, hangos fiatalok Egerben
Sok problémát okoznak az éjszaka italozó, hangoskodó fiatalok a megyeszékhelyen. Az Agria Park udvarán műjégpálya épülhet, a jövőben nagy szerep juthat a megújuló energiaforrásoknak. Ülésezett az egri képviselő-testület.
Milliárdos megújulás jöhet az egri sportlétesítményeknél
Egymilliárd forintot meghaladó fejlesztésre kerülhet sor az Egri Városi Sportiskola létesítményeiben, amennyiben igen lesz a válasz a társaságiadó-kedvezmények igénybevételére.
Comenius: együttműködés a két város fiataljaiért
Lengyel-magyar két jó barát – Eger és testvérvárosa, Przemysl közösen programot indított a Comenius-program keretében.
Szórakozók, panaszosok és vizsgálatok az egri éjszakában
A fiatalok szórakoznak, mások feljelentik őket. A fiatalok nagyon szórakoznak, még inkább feljelentik őket. Kinél van az igazság?
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Valaska József
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!




