Névtár - Sós Tamás
Gyermekkorú szóláti nyugdíjasok
Fennállásának 10. évfordulóját ünnepelte az egerszóláti nyugdíjas klub, és a hagyományőrző egyesület szombaton.
Egy elöregedő, elszegényedő megyét látnak a szocialisták
Szerintük a hátrányokkal küzdő térségekben élők foglalkoztatási, oktatási és szociális problémái komoly társadalmi feszültséget generálnak.
A munkavállalók jogait állítaná helyre az MSZP
Az állampolgárok és nem az alattvalók országát fogjuk építeni – jelentette ki dr. Sós Tamás. Az MSZP megyei szervezetének elnöke szerint sikeres részországgyűlést tartott megyénkben a szocialista képviselőcsopor valamint az országos elnökség.
A társadalmat szeretné megszólítani az MSZP
Részországgyűlést tartottak Gyöngyösön az MSZP országos és regionális politikusai.
Ítélet: nyolcszázezer ütheti a volt szocialista elnök markát
Szabó Róbertet és Sveiczer Sándort egyaránt négyszázezer forint megfizetésére kötelezte a bíróság. Mindketten fellebbeznek.
MSZP: Kisemmizik a gyermekes családokat
A babák jövőjét nyúlja le a kormány, és előítéletes feltételezés alapján akar utalvánnyal fizetni - állítják a szocialista politikusok.
Zároltatná a volt szocialista elnök vagyonát a közgyűlés
A Heves Megyei Közgyűlés pénteki ülésén úgy döntött, hogy büntetőfeljelentést tesz.
Török: vizesárok mögé zárják a vidékieket
A szocialisták tizenkét kérdést fogalmaztak meg a járási hivatalok létrehozásával kapcsolatban.
Pert vesztett a Hír TV Sós Tamással szemben
A bíróság ítéletében kimondta, hogy a Hír TV megsértette Dr. Sós Tamás személyiségi jogait.
Szocialisták: se munka, se vonat
Sós Tamás és Korózs Lajos sajtótájékoztatóján arról beszélt: az országban megszűnő járatok tíz százaléka Heves megyei.
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!








