Névtár - Ternyák Csaba
A munkának és a családnak él az EKF rektora
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Pro Cultura Christiana-díjat adományozott dr. Hauser Zoltánnak. Az egri Eszterházy Károly Főiskola rektora hálás a sorsnak, hogy részese lehetett a Líceum felújításának.
Főegyházmegyei Karitász nap Egerben
A család összetartó erejére hívta fel a figyelmet Soltész Miklós államtitkár a Bazilikában a főegyházmegyei Katitász találkozón.
Eszterházy is mosolygott
Ünnepi körülmények között zárta az Eszterházy Károly Főiskola a Líceum a természettudományért címet viselő, 5, 3 milliárd forintból megvalósult uniós programot. Az épület teljes felújítását is elvégezték.
Éjféli mise: az Isten nélküli ember van válságban
Az elmúlt évekhez képest jóval több érdeklődő jelenlétében tartották az egri Bazilikában az idei éjféli szentmisét.
Karácsonyi iránytű
A bölcseknek eszébe juthatott, hogy a család szeretete jóra és tisztaságra vezet, a családért hozott áldozat a jövőbe vetett töretlen hit jele és egyben boldogság forrása is.
Megújult, megszépült a díszterem
A Bartakovics Béla Közösségi Ház felújított nagytermében a Gajdos együttes adventi lemezbemutatóját hallhatta a közönség.
Öltöztetős Mária-szobrok - Kiállítás Egerben
Égi megsegítésért fogadalomból, öltöztetős Máriácskák, szakrális textilek a Palócföldről címmel nyílt kiállítás Egerben, a Dobó István Vármúzeumban.
Belon Gellértre emlékeztek
Érsekek és püspökök tartottak emlékmisét Belon Gellért pécsi segédpüspök tiszteletére.
Egyházmegyei hírek
Az Heves Megyei Hírlapban megjelet Egyházmegyei Hírek legfrissebb számából.
A hanghoz már kép is társul
Felavatták csütörtök délelőtt a Szent István Televízió egri stúdióját.
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!








